A Sargentini-jelentés támogatható. Elmondjuk, miért

2018. szeptember 12. Momentum Mozgalom

A mai napon egyértelmű állásfoglalás születik a Sargentini-jelentéssel kapcsolatban. A jelentés támogatásával szemben tipikusan két ellenérvet szokás felhozni: az egyik, hogy az ember a hazáját ért támadással szemben zárjon össze akár hazai politikai ellenfeleivel is, a másik, hogy a NER elleni harcban a jelentés elfogadása inkább hátrány lenne, mint előny. Kerpel-Fronius Gábor mindkét érvet cáfolja.

pasted_image_0-11.png

Tavaly tízezren mondtuk: Európához tartozunk!

Első érv: Az ember a hazáját ért támadással szemben összezár hazai politikai ellenfeleivel

Nem gondolom, hogy a hazámat éri a támadás. Egyrészt magyar állampolgár vagyok, másrészt az Európai Unió polgára is. Évek óta nagyon komolyan ellenzem a Fidesz politikáját, kifejezetten károsnak tartom az ország rövid, közép és hosszú távú jövője szempontjából is.

Szembe kell nézni azzal, hogy a Fidesz politikája olyan helyzetet teremtett Magyarországon, hogy ha ma folynának a csatlakozási tárgyalások, nagy valószínűséggel nem vennének fel bennünket az Európai Unióba.

Nem értem, hogy miért lenne a hazám elleni támadás, ha valaki egy jelentésben kimondja a nyilvánvalót.

Tudomásul kell venni, hogy az EU részeként az Európai Parlamentben nem feltétlenül nemzetek vagy országok szerint, hanem meggyőződések (vulgo: pártcsaládok) szerint is van elkülönülés/csoportosulás. Kicsit tagoltabb a világ, mint a mi poshadt lábszagú világunkban, ahol a "nemzeti" megközelítés mindent felülír, és az eltérő véleményeket a "hazaárulás" kliséjével írják le.

Ezért nem érzem a hazám elleni támadásnak. Azt érzem kimondva, amit régóta tudok: hogy Magyarország a Fidesz vezetése alatt rossz úton jár - hogy a kétharmad nem jelent felhatalmazást mindenre, hogy igenis meg kell őrizni a liberális demokráciának azokat az intézményeit, amik révén az egyeseket meg lehet óvni a többség zsarnokságától.

 

Második érv: A NER elleni harcban a jelentés elfogadása inkább hátrány, mint előny

Tudomásul kell venni, hogy a Sargentini-jelentés nem a NER megdöntését célozza, nem is Magyarország ellen irányul. Ellenkezőleg: ennek a jelentésnek az a célja, hogy az EU többi részét megóvja attól, hogy ebbe az irányba menjen.

A NER-t nem Sargentini feladata megdönteni. Ez a mi feladatunk lenne, de erre eddig nyilvánvalóan képtelenek voltunk. Lehet azt mondani, hogy ez egy gyenge jelentés, azt is, hogy rosszul jön nekünk, mert belpolitikailag majd a Fidesz mint nemtelen támadásra mutogathat - ez a mi bajunk, tetszettünk volna Orbánt korábban elzavarni.

Sargentininek nem a NER megdöntése a célja, hanem a 7-es cikkely szerinti eljárás kezdeményezésének megalapozása. Ehhez neki nem egy ügyészségi-jogi értelemben megalapozott vádiratot kellett összehozni, hanem egy olyan jelentést, amely kellőképpen bizonyítja, hogy fennáll az EU alapértékei megsértésének súlyos kockázata, ÉS amelynek egyúttal esélye van arra, hogy az EP elfogadja. Ezért kellőképpen elmosódó több helyen, mert tekintetbe veszi az EP viszonyait is, abban a reményben, hogy így átmegy a jelentés.

Ez a jelentés nem mond semmit arról, hogy Magyarországnak és a magyaroknak miként kellene berendeznie az országukat.

Ez a jelentés egyáltalán nem érinti a magyarok önrendelkezését. Azt mondja meg, hogy a magyaroknak miként kellene berendezniük  az országukat abban az esetben, ha az EU tagjai akarnak maradni.

Népszerűen szólva: mit érdekli Sargentinit, hogy a magyarok mit illiberalizálnak, amíg otthon a négy fal között csinálják.

Azt kell sajnos eldöntenünk, hogy az illiberalizmus fontosabb-e nekünk, vagy az EU-hoz tartozás. Öt évvel ezelőtt még biztos lettem volna az ország válaszában.

Most már, látva az eddig határozottan orosz- és kommunista-ellenes keresztény középosztálybeli ismerőseim gyors Putyin-párti pálfordulását, sajnos nem mernék rá mérget venni.

Hiszek abban, hogy ha az illiberalizmussal, különböző diktatorikus megoldásokkal ideig-óráig sikert is lehet elérni, igazi megújulási képessége a liberális demokráciának van.

Ezért elemi érdeke ennek az országnak, hogy a liberális demokrácia világába visszatérjen és az EU tagja maradjon.

Ebben az értelemben egyébként sajnos Magyarország érdekeit jobban és hívebben képviseli Judith Sargentini, mint Orbán Viktor.

Kerpel-Fronius Gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://momentum.blog.hu/api/trackback/id/tr6214236151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.