Hibrid rendszerek: A mexikói rezsim bukása

A hibrid rendszerekről írt sorozatunk első része

2018. szeptember 21. Momentum Mozgalom

Ha érdemben szeretnénk küzdeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, a NER-rel szemben, akkor pontosan kell értenünk, hogy mivel állunk szemben. Ha liberális demokráciának vagy kiteljesedett diktatúrának tekintjük a NER-t, akkor rossz válaszokat fogunk adni. A NER-t politológusok egyfajta hibrid rezsimként vagy hibrid demokráciaként értelmezik, ami a demokrácia és a diktatúra között van félúton. Egy hosszú esszében Filippov Gábor nemzetközi kontextusban elemezte a témát. Most induló sorozatunkban körüljárjuk az általa is felvetett nemzetközi példákat, megnézzük, hogy máshol hogyan buktak meg az ilyen berendezkedések. Mexikóval kezdünk.

kep1_1.png

Filippov Gábor: A hibrid ellenforradalom kora címmel írt egy hosszú cikket a 24.hu-n, amivel nemzetközi kontextusba helyezte a demokráciából diktatúra felé haladó Nemzeti Együttműködést Rendszerét. A képet a 24.hu cikkéből vettük át.

Kétségünk ne legyen afelől, hogy a jelenlegi magyarországi berendezkedés nem a magyar kormányfő találmánya. A demokratikus díszletek megtartásával, az „egyenlőtlen játéktér” létrehozásával  fenntartott látszatdemokrácia több példáját is láthattuk vagy láthatjuk világszerte. Most induló sorozatunkban ezek közül szemezgetünk a Momentum blogján, egy-egy országot röviden elemezve. Mexikóval kezdünk.

 kep2.png

 Kép forrása: http://www.poltudszemle.hu/szamok/2017_2szam/bh.pdf

 

Mexikó, ahol Dávid legyőzi Góliátot

A 2000. évi választásig a PRI, Mexikó kormányzó pártja egyet jelentett Mexikóval. Mintegy 71 évig volt hatalmon.

A PRI megfélemlítéssel, juttatásokkal, zsarolással és vasszigorral tartotta ellenőrzése alatt Mexikó politikai életének minden szegmensét.

A kormányzat néha engedett a szorításon, például a választási rendszer reformja terén, és néhány ellenzéki jelölt elnyerhetett kisebb, jelentéktelenebb államokban kormányzói vagy egyéb tisztségeket, de a központosított, erős elnöki rendszer érintetlen maradt.

A rendszert végül az a Vincente Fox törte meg, aki egy kis szövetségi állam kormányzójaként már az elnökválasztás előtt három évvel elkezdte a kampányát. Akkoriban kevéssé volt ismert és a Nemzeti Akció nevű pártjának is csak csekély, lokális támogatottsága volt.

 

Vincente Fox, aki megtörte a mexikói hibrid rezsimet. Kép innen.

Vincente Fox támogatói segítségével létrehozott egy jelentős kampányalapot, aktívan hirdette magát és pártját a médiában. Ismertsége gyorsan elkezdett felfelé kúszni a közvéleménykutatásokban, s közben a „nép fiaként” mutatkozott:

Cowboy csizmát, kockás inget viselt, mint egy farmer, de hangsúlyozta az üzleti életben szerzett tapasztalatait is.

A kampányában harcot hirdetett a mindent átszövő korrupció ellen, az oktatás kiszélesítéséről, a szegények helyzetének a javításáról beszélt, ugyanakkor fő üzenete egyetlen szóból állt:

Ya” (Elég volt!).

Hirdette, hogy itt az ideje a változásnak, és csak ő képes legyőzni a kormánypártot.

Fő ellenfele Francisco Labastida volt, a kormányzó párt kissé szürke jelöltje, aki mögött ott állt a karizmatikus Zedillo elnök. Harmadikként a versenyben megjelent a veterán, balos Cuauhtemoc Cardenas is, aki végül csak gyengítette Fox esélyeit azzal, hogy megosztotta a PRI-ellenes szavazókat.

A választás előtti kutatások Labastida-t és Foxot a hibahatáron belül, egyenlően esélyesnek mérték, miközben a hatalom helyi emberei ajándékokkal igyekeztek szavazatokat vásárolni. Elterjesztették, hogy megszűnik a szegények támogatása, megfenyegették az embereket, hogy elveszíthetik a munkájukat, ha kiderül, hogy az ellenzéki jelöltre szavaznak.

Az ellenzék több mint tízezer megfigyelővel ügyelt a választások tisztaságára. A visszaéléseket ugyan jelentették a hatóságoknak, de a választási bizottság vezetője, aki a hatalom embere volt, a választást kivételesen tisztának állította be.

Végül Vincente Fox a szavazatok 42,6%-val nyert. Hét évtized után ez a szavazás volt az első, ahol az eredmény nem volt borítékolható. Az elemzők később a sikerét abban látták, hogy erős vezetői képet mutatott, elhitette az emberekkel, hogy ő és csakis ő képes legyőzni a PRI-t. Megtalálta a kapcsolatot a néppel, és olyan ügyeket karolt fel, amelyeket mindenki a saját bőrén érzett.

"Historia est magistra vitae” – A történelem az élet tanítómestere… Ezt nem árt elfelejteni, hiszen láthatjuk, hogy nevezzük az ilyen rendszereket bár illiberális demokráciának, versengő autoriter rezsimnek vagy “régi vágású” kereszténydemokráciának, a lényeg ugyanaz. A cél a hatalom fenntartása a demokrácia illúziójával. De meddig?

A bejegyzés trackback címe:

https://momentum.blog.hu/api/trackback/id/tr9514253783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.