Szólásszabadság, de kinek?

2018. szeptember 29. Momentum Mozgalom

Mit jelent a liberalizmus? Egyszerűnek tűnik a kérdést megválaszolni. Üssük fel a szótárt vagy keressünk rá a liberalizmus szóra valamelyik keresőben! Sokan eleve tudni vélik, hogy ők szabadelvűek-e vagy sem. Valójában ez nem ilyen egyszerű. A fogalom értelmezésével rengeteg filozófus és politológus foglalkozott, az eredmény pedig egy olyan eszmerendszer, amit gyakran önellentmondások feszítenek.

Sorozatot indítunk a blogunkon, aminek első része a szólásszabadsággal, a pluralizmus helyzetével és az identitáspolitikával foglalkozik. Bolyos Levente írása a következik.

szabadsag1.jpg

A XXI. század elejére a világ egésze egyre szabadabb, ugyanakkor jelentős kihívások is érik a szabadságot, többféle irányból. Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatására tüntetést szerveztünk a Szabadság-szobornál

Egy szabadelvű személy általában támogatja az egyéni jogokat és elutasítja az önkényuralmat. Ez azonban nem mond semmit arról, hogy ebben az esetben melyik jogokról van szó, ezeknek mi a prioritása, illetve hogyan képzeli el ezek megvalósítását. Az ördög mindig a részletekben rejlik, ezért ezzel a cikkel egy sorozatot indítunk a liberalizmusról, ahogyan többek közt a The Economist is tette az elmúlt időszakban.

Ahogy Naszádos Zsófia szakpolitikusunk egy HVG cikkben kifejtette: a politika nem attól lesz XXI. századi, hogy a liberalizmus alapértékeit sutba vágjuk. Képesnek kell lennünk ezeket az alapértékeket az adott kor kihívásai szerint újraértelmezni, a szélsőségektől mentes centrista politikának pedig új értelmet és dimenziót adni úgy, hogy ismét széles társadalmi csoportok számára is átélhető üzeneteket közvetítünk.

Túl jobbon és balon

 A Momentum olyan országot épít, melyet nem ideológiai harcok osztanak meg, hanem közös célok tartanak össze. A bal- és jobboldal szembenállásán alapuló politika hamis dilemmáinak meghaladását tűztük ki célul, amikor programot írtunk. Vannak köztünk liberálisok, konzervatívok, bal- és jobboldaliak. Hisszük, hogy a szolidaritás nem a szocialisták kiváltsága, a teljesítményelvűség nem a liberálisoké, a hazafiasság pedig nem a konzervatívoké. (A Momentum világnézetéről részletesen ebben a cikkünkben olvashattok.)

 

A vita és a lövészárkok. A két véglet szekértáborai

Az egyik legmegosztóbb téma a magukat liberálisnak vallók között a szólásszabadság kérdése. Abban egyetértés van, hogy a hátrányos helyzetű csoportokat segíteni kell, és hogy a csoportalapú (nemi, faji, szexuális) kirekesztésnek véget kell vetni. De rögtön jönnek az ellentmondások is.

  • Az egyik véglet aktivistái azt állítják, hogy bizonyos társadalmi csoportok, mint a transzneműek, melegek, leszbikusok, etnikai kisebbségek vagy a nők olyan sokáig éltek a társadalom szélén, hogy az ő elnyomásuk már a mindennapi nyelvben is rögzült. Ezért a szóhasználat szabályozása számukra elemi kérdés, hiszen a nyelvhasználat is lehet a zsarnokság forrása. Ez a nézet a Jacques Derrida, illetve Michel Foucault-féle posztmodern hullám hatására terjedt el igazán, ami még ennél is tovább megy: a közbeszéd nem más, mint különböző társadalmi csoportok hatalmi harcmezeje. A definíciók, kategóriák, címkék és megnevezések az elmélet szerint mind az elnyomás eszközei, amikkel a csoportok a szavaknak számukra kedvezőbb jelentését próbálják általánossá tenni. Innen indulva nem nehéz arra következtetni, hogy ez a történelem során mindig a hátrányos helyzetű kisebbségek kárára zajlott, ami ezért komoly beavatkozást követel. Ezen elmélet szerint, a hagyományok miatt kirekesztő beszéd úgy is keletkezhet, ha a beszélőnek alapvetően nincsen ártó szándéka.
  • Az ellentétes végponton állnak a szólásszabadság kitartó védelmezői. Szerintük a szólás és a gondolat szabadsága alapvető és elidegeníthetetlen emberi jog, és ennek mindennemű korlátozásában ott bujkál az önkény csírája. Azzal érvelnek, hogy pont a szólásszabadság az, ami az elnyomottaknak hangot adhat. Szerintük nem véletlen, hogy minden önkényuralmi rendszer egyik első tennivalója valamilyen szintű politikai cenzúra bevezetése. Ezek miatt az úgynevezett politikai korrektség is veszélyes, mert olyan tabukat állít fel, amik ellehetetlenítik a létfontosságú társadalmi vitákat. Ezen kívül a politikailag korrekt beszédmód megtiltja az értékítélet bizonyos, néha szükséges formáit.


Brüsszelsplaining’

A közbeszéd irányításáért vívott harc másik frontja a társadalmi identitás kérdése. Az identitáspolitika hívei úgy tartják, hogy a beszéd elkülöníthetetlen a beszélő identitásától. Ha a beszéd zsarnokságra alkalmas, akkor ahhoz egy lehetséges zsarnok is dukál. Az utóbbi néhány évtizedben több olyan fogalom is született, amivel ki lehet szúrni a beszéd mögött lappangó elnyomást, de legtöbbször a “rasszista” vagy a “szexista” jelzőket használják.

Vegyük például a mansplaining fogalmát, amit eredetileg annak a jelenségnek a leírására alkottak, amikor egy hatalmi pozícióban lévő férfi lekezelő módon kioktat egy nőt (általában a munkatársát), olyan témában, amiben a nő is jártas. Ilyen élménye sokunknak lehet, nemtől függetlenül. Ugyanakkor a mansplaining-et és a hozzá hasonló fogalmakat egyre tágabban kezdték értelmezni. Használatos lett bármilyen férfi által megfogalmazott vélemény negatív beskatulyázására olyan helyzetekben, amikor egy teljesen egyenrangú (nem főnök-beosztott) véleménycseréről van szó.

Még a közösségi média kommentfalain is elővehetik, pedig ott nem is kötelező figyelni rá, ellentétben a főnök mondandójával. Ennek nyomán komoly vita indult arról, hogy „férfi identitással” milyen témákhoz „lehet” hozzászólni. A posztmodern identitáspolitikák követői közül sokan úgy tartják, hogy nem a logika, vagy az érvek, hanem a „megélt tapasztalat” számít. Innentől a vitákban nem önmagában az elhangzott állítás tartalma lesz a döntő, hanem a beszélő csoportidentitása, önazonossága. A szólásszabadság védői szerint a megélt tapasztalat (az áldozatiság tudatával társulva) fegyverré válhat mások elhallgattatására, és védőpajzzsá is, akár jogos kritikával szemben.

Az egy másik kérdés, hogy önellentmondás nélkül ki róhatja fel valakinek az identitásokhoz köthető érzékenységgel kapcsolatos (vélt vagy valós) veszélyeket. Furcsa, amikor olyan ember óv a szólásszabadság csorbításától, akinek magának is erős csoportidentitása és ehhez kapcsolódó kiterjedt taburendszere van. Például egy svéd szerző írt egy Orbanisztán című könyvet, amivel szemben sok magyar azt kifogásolja, hogy miért egy svéd ír erről. Ebben az esetben nem a könyv tartalma lesz a viták kiindulópontja, hanem az, hogy a szerző nemzetisége (csoportidentitása) más.

Vagy gondoljunk arra, amikor a NER támogatói reagálnak a Nyugatról érkező kritikákra. „Brüsszel már megint visszaél a hatalmával a kis ország ellen!” illetve, mostanában a Sargentini-jelentés kapcsán „Nehogy már egy holland oktasson ki minket arról, hogy mi folyik a saját hazánkban!” Ha valaki túlkapást lát a mansplaining értelmezésében, miközben reggeltől estig brüsszelsplaininget kiállt, akkor az minimum önellentmondásos.

szabadsag2.jpg

A klasszikus liberalizmus egyénközpontú, ezért mindkét túlkapással szemben (egységes mércével) erősen kritikusnak kell lennie. Azért harcol, hogy az embereket egyénként kezeljék, ne pedig általánosítva, csoportok tagjaként. Egy vitában ne a résztvevők identitása, hanem az érveik álljanak a tűzvonalban.

 

Gyűlöletbeszéd és (ön)cenzúra

A The Economist által nemrég bemutatott két klasszikus XX. századi liberális filozófus, Isaiah Berlin és John Rawls is úgy gondolta, hogy emberi mivoltunk kiteljesedéséhez alapvető az, hogy dönteni tudjunk ellentétes eszmék között. A morális, érvelő gondolkodás, illetve a beszéd képessége az emberiség egyedülálló értéke. Ehhez elengedhetetlen a minél teljesebb szólásszabadság. Mégis csupán a társadalom töredéke kardoskodik a korlátlan szólásszabadság mellett.

A legtöbben egyetértünk abban, hogy a beszéddel komolyan ártani is lehet. Ezért nem is háborodunk fel azon, hogy a legtöbb állam bünteti az erőszakra való felbujtást, illetve a gyűlöletbeszédet egyes formáit. A gyűlöletbeszéd fogalmának meghatározásánál viszont komoly ellentétek feszülnek.

Három jelentős irányzatot vázolnánk fel ezzel kapcsolatban.

  • Vannak a szólásszabadság feltétlen hívei, akik szerint a fentebb említett okok miatt a gondolatok legszabadabb versenye mindennél előbbre való. Szerintük az igazság keresése közben meg kell engedni, hogy néha hibázzunk és helytelenül, akár sértően fejezzük ki magunkat komoly következmények nélkül. Ezzel viszont sokat kockáztatnak. Kritikusaik előszeretettel vádolják őket azzal, hogy helyt adnak olyan szélsőséges csoportoknak, akiknek valóban identitásalapú gyűlölet terjesztése a céljuk, például neonáciknak. Természetesen a neonácikhoz hasonló csoportok nem a szólásszabadság hívei, pusztán az a pillanatnyi érdekük, hogy retorziók hiányában a saját ideológiájukat akadálytalanul terjeszthessék velük ellenszenves rendszerekben.
  • A másik végletet a politikai cenzúra alkalmazói foglalják el. Szerintük a szabad beszéd túlságosan veszélyes a társadalmi rend számára, és vannak olyan szavak, gondolatok és kifejezések amik sehol, semmilyen körülmények között nem hangozhatnak el. Ezt a megközelítést tükrözi egy nemrég született ítélet a skót fővárosban, Edinburgh-ban. Egy skót youtubert találtak bűnösnek gyűlöletbeszéd terjesztésében egy videója miatt. A hírhedt videóban, amit több mint három millióan tekintettek meg, egy Hitlerre emlékeztető mopsszal imitáltattak náci karlendítést, a zsidók elgázosításával viccelődve. Az ítélet szerint a közlő szándéka és a kontextus nem vehető figyelembe, csak a tartalom számít, ami tiltott. A precedens azért problémás, mert ez alapján az elv alapján még az esetről tényszerűen jelenteni is büntetendő lehet, ha a videót szó szerint idézik. Hasonló logika, mint a Monty Python-féle Brian életének a kövezős jelenetében. Fokozódik az irónia, ha belegondolunk, hogy ha van olyan rezsim, ahol súlyosan büntetendő lett volna a nácikat egy kutyához hasonlítani, az pont a Harmadik Birodalom.
  • A kettő között helyezkedik el az az álláspont, hogy a gyűlölet elleni harc fontos, viszont pusztán szavaknak hadat üzenni melléfogás. A szavak önmagukban csekély jelentőséget hordoznak, a gyűlöletet inkább a szerző szándéka hordozza, amit a beszéd szövegkörnyezetéből meg lehet állapítani kellő pontossággal. A pontosságba azonban csúszhat hiba. Ilyen eset történt a svéd ombudsmannal, akik egy közismert mém marketinges felhasználását találták szexistának, mondván, hogy a kép ábrázolásában a nőket lecserélhető dolgokhoz hasonlították. Az elmarasztalás akár jogos is lehet, de úgy tűnik nem vették figyelembe, hogy a képnek szerepcserés változata is létezik, illetve a marketingesek csak a mém népszerűségével foglalkoztak.

capture.PNG

Egyik szexistább lenne, mint a másik? (www.knowyourmeme.com)

Az identitáspolitika alapú szabályozás is hasonló megközelítésből születhetett. A különbség az, hogy ott a szöveg értelmezését minden esetben a beszélő identitása határozza meg. Így merülhet fel, hogy igazán rasszista gondolatokat mindig csak a többségi etnikum fogalmazhat meg, ezért csak az ő szóhasználatukat kell szabályozni. Az előző fejezetben érintettük ennek a megközelítésnek az ellentmondásait.

A Momentum az ártalom elkerülésére törekszik. Azt a törekvést támogatjuk, hogy a kommunikáció a lehető legkevesebb sérelemmel járjon, miközben támogatjuk, hogy bárki szabadon megfogalmazhassa a véleményét, és ne kerüljön olyan helyzetbe, amikor úgy érzi, hogy bármilyen oknál fogva nem tudja elmondani, amit valóban gondol. A témában kurzust is indítunk a tiedajovod.hu oldalon futó Jövőképzőnkben.

 

42281434_459101574578903_1365616518557073408_n-2.jpg
Elindítottuk a Jövőképzőt ingyenes, interaktív foglalkozásokkal, ahol a kreativitáson, a csapatmunkán és a kritikus gondolkodáson van a hangsúly. Október 11-én a Facebook lesz a téma, ami a világ egyik legnagyobb cenzora. néha eltűnik egy poszt, néha nem megy át egy link a Messengeren. Ha ugyanezt a kormány csinálná az újságokkal és a postával, fel lennénk háborodva, de a Facebook egy magáncég. A szólásszabadság workshopon átnézzük, hogy mi az a cenzúra, mit tiltanak ma is a törvények, valamint hogy miért jó és miért rossz mindez.

 

Pluralizmus, de minek?

Együtt kell tudnunk élni azzal, hogy nem tudunk mindent. Senki sem tévedhetetlen, ezért bármilyen irányban is haladunk, létfontosságú, hogy az új ötletek és eszmék kiállják az ellenvéleményekkel való nyílt ütköztetés próbáját. A pluralista megközelítés, a vélemények sokszínűsége melletti kiállás Magyarországon különösen fontos, miután a média kormányzati ellenőrzése egyre kiterjedtebb. Az álhírek, paranoid összeesküvés-elméleteket terjedése világszerte jellemző, miközben az Orbán-kormány maga is aktívan részt vállal a konspirációs elméletek népszerűsítésében. Mindezek mellett a közösségi média kényelmes, olykor öncenzúrázó vélemény-buborékokat kínál.

A másféle véleményektől való elzárkózás vége könnyen lehet egy olyan ideológia, ami a neki ellentmondó tényeket egyre kevésbé tiszteli és egyre kevésbé képes azokat befogadni. Legfeljebb csatákat lehet nyerni azzal, ha a jobboldali populisták álhíreit úgy ellensúlyozza valaki, hogy ő sem tényszerű. Küzdenünk kell azért, hogy a populizmus (térben és időben) oda-vissza lengő ingájával szemben valódi alternatívát nyújtsunk.

Számunkra mindennapos élmény a véleményszabadság korlátozása. Lassan minden héten bezárnak egy újságot, az érdeklődő kommentjeinket azonnal törlik. Egyesével tiltanak ki minket a közszereplő Tállai András oldaláról, miközben mi kulturáltan kérdezünk.

Helyzetünknél fogva ezért úgy gondoljuk, hogy a szólásszabadságról szóló hazai és nemzetközi vitákba az Orbán-rezsim új ellenzékeként különösen fontos beszállnunk. Figyelnünk kell arra is, hogy ne kövessünk el olyan hibákat sem, amiket a populisták ellenfelei világszerte elkövettek vagy elkövetnek.

A megoldás nem kívülről fog jönni, legfeljebb ötletek. Nekünk kell megtalálni a működő modellt, ami nem identitások köré szerveződik. Számunkra az a lényeges, amit egy-egy polgár gondol a világról. Egy pozitív nemzetképet kínálunk, ahol egy embernek lehet egyszerre több identitása is, mert ezek nem kizárják, hanem építik egymást.

 


 

A bejegyzés trackback címe:

https://momentum.blog.hu/api/trackback/id/tr7314271085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.