Repülőjáratokat ajánlunk a miniszterelnöknek a mai Chelsea–Vidi-meccsre

2018. október 04. Momentum Mozgalom

Csütörtökön a Mol Vidi (Videoton) az Európa-ligában a Chelsea-hez látogat. Korábban mi is írtunk arról, hogy Orbán Viktor magángéppel utazik el szurkolni kedvenc csapatának. Az Országgyűlésben hétfőn azonnali kérdésre válaszolva elmondta: "30 éve is így mentem, jövő héten is így fogok menni!"

Összeszedtünk néhány javaslatot, hogy hogyan tudna sokkal olcsóbban eljutni Orbán Viktor Londonba, úgy, hogy azt a szerény, kb. egymillió forintos nettó fizetéséből ki tudja fizetni, és ne szoruljon egy milliárdossá lett barát segítségére.

orban_repul.jpg

Lássuk, mi lenne, ha miniszterelnök úr a tömegközlekedést venné igénybe felcsúti otthonából indulva:

 table01.png

Az út így összesen kicsivel több, mint 40 000 forintba kerülne, így kifejezetten takarékos, még ha időigényes is.

Ugyanakkor ez az út mégsem megfelelő Magyarország miniszterelnökének, hiszen elég elfoglalt emberről van szó. Lássunk egy kicsit praktikusabb megoldást:

 

table02.png

Ez a megoldás összesen nagyjából 163 000 forintba kerülne.

 

Végezetül lássuk, melyik módot választotta az ország első számú drukkere.

 

A repülőutat magángéppel teszi meg, ennek díja óránként egymillió forint, így a nagyjából 3 órás úttal számolva az útiköltség kb. 3 000 000 (hárommillió) Ft. Bár az, hogy az alkalmankénti 3 millió forintos útért hogyan fizet Orbán Viktor, nem ismert, hiszen ez háromhavi fizetésének felel meg. Talán egy baráti hátbaveregetés is elég a magánrepülőgép tulajdonosának.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://momentum.blog.hu/api/trackback/id/tr914280321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.