Ki húzza meg a vörös vonalat?

2018. december 07. Momentum Mozgalom

Az elmúlt pár napban, bármerre is néztem, felszólításokba, segélykiáltásokba és felháborodásba ütköztem. Politizáló ismerőseim egy része az Európai Néppárttól követelte, hogy zárja ki végre tagjai közül a Fideszt, csapjon az asztalra a CEU elkergetése miatt. Mások az amerikai külügy gyenge fellépésén keseregtek, számon kérve David Cornstein budapesti nagyköveten az Orbán Viktor körüli eredménytelen téblábolását. Egyes írásokban még Judith Sargentinit is előrángatták, mintha éppen az Európai Parlamentben jelentést író képviselőnőnek lenne a feladata egy személyben móresre tanítania a magyar kormányt. Hiszen a miniszterelnök majdnem minden határt átlépett már – itt lenne az idő, hogy az EU-ban meghúzzák a vörös vonalat, mondják. Egy dologról alig esett szó: a mi saját felelősségünkről. Cseh Katalin írása.

47257026_1231507046991108_4397013124792713216_n.jpg

A Momentum is csatlakozik december 8-án a Magyar Szakszervezeti Szövetség által meghirdetett országos demonstrációhoz. Találkozzunk szombaton 10:00-kor a Jászai Mari téren és vonuljunk együtt a szakszervezetek képviselőivel a Kossuth térre! Mutassuk meg a kormánynak, nem tekintheti rabszolgáknak a magyar állampolgárokat! Nem csak Budapesten tüntetünk!

Van egy rossz hírem: nem külföldről fogják megoldani a problémáinkat. Az Európai Uniónak, és más nyugati szövetségeseinknek nem tiszte eltakarítani utánunk, magyar választók után a szemetet. Orbán Viktor és kormánya továbbra is azt látja, hogy bármit is tesznek, az országhatárokon belül az égvilágon semennyi ellenállással nem találkoznak. Emiatt semmi nem fogja őket megakadályozni abban, hogy továbbra is egymásra halmozzanak olyan kormányzati lépéseket, amelyek után általunk nagyra tartott nyugati demokráciákban minimum a fél ország lángolna.

Példákért pedig nem kell olyan messzire visszatekinteni: hétfőn ugyanis egyszerre derült ki az, hogy a kormány nem enged a munkásokat kizsigerelő rabszolgatörvény feltételeiből, és az, hogy a politikai mumusok kergetése közben sikeresen elzavarták hazánkból a régió legjobb egyetemét.

Ritkán mutatja meg magát ennyire szépen a kormány hazánkról alkotott víziója. Az összeszerelőállam, amit Orbán Viktor feláldozott saját politikai érdekérvényesítése és haszonszerzése oltárán. Tudásalapú társadalom helyett olyan országgá alakítja Magyarországot, ahol nincs jövő, legfeljebb jelen. Polgárosodás helyett feudalizmus. (A mi víziónk egy tudásalapú ország, amiről itt írtunk részletesen.)

Egy olyan  ország lettünk, ahol nem fér meg a politikai fősodor által elítélt CEU, de ahol a nagy gazdasági szabadságharc mellett azért a német multik mondják tollba a munka törvénykönyvét. Hiszen hiába veri az asztalt a magyar ellenzék Brüsszelben és követelik dühös publicisztikák a világsajtóban az Európai Néppárt (EPP) elhatárolódását a demokratikus játékszabályokat sorra felrúgó magyar kormánypárttól, mindhiába: Orbán Viktor a csendben tűrő magyar dolgozók ingyenmunkájával fizeti meg a Nyugat politikai és gazdasági elitjének hallgatását. Ha a gazdasági érdekek megfelelően ki vannak szolgálva, akkor már végképp senkit nem fog zavarni a határokon kívül az, hogy egy harmadik világbeli korrupt rablódiktatúra szintjére érünk. Napról napra kerülünk közelebb a Fidesz által vágyott világhoz, ahol népnemzeti mázzal leöntve nyomják le a torkunkon a penészes narancsot.

Érdekes országgá válunk. Azzá az országgá, ahol a hatalomhoz hűséges szűk kör olcsó diákhitellel tanulhatja majd az államilag jóváhagyott tudományokat a megszorítások által gúzsba kötött egyetemeken. Ők aztán kiváló kapcsolatokkal felvértezve érkeznek a vállalkozói ügyeskedések és a közbeszerzések világába. Mindenki más meg örülhet majd annak, ha a nagy kegyesen a városba költözött multicég telephelyén össze tudnak kaparni magának a megélhetésre elegendő, háromszámjegynyi eurót – aztán már csak a szerencse és a képzettség dönti el azt, hogy a munkavégzés helye a szalag mellett lesz a tésztagyárban, vagy pedig a globális informatikai vállalat SSC-jében, az ügyfélkapcsolati back office-ban.

Lehet persze szépen csengő jelzőkkel feldíszíteni a foglalkoztatás bővítését meg a multinál dolgozást, de a helyzet az, hogy a jó nevű munkaadók bizony sokszor azért jönnek Magyarországra, mert itt a hatalom a keblére öleli őket olyan bérekért és olyan munkakörülményekért, amit tőlünk egy határral nyugatabbra egy árva munkavállaló nem lenne hajlandó elfogadni. A kormánynak baromi kényelmes Bécsig üldözni a CEU-t, és emellett azért dolgozni, hogy a kritikus értelmiségi vegye meg szépen az egyirányú Ryanair-jegyét egy tetszőleges nyugati országba – hiszen addig sem tüntetnek meg elégedetlenkednek itthon, amíg külföldön keresik a boldogulásukat.

A kormánymédia ujjongva számol be arról, hogy pár cent benzináremelés miatt lángokban áll Franciaország. Könnyen teszik ezt, hiszen az elmúlt évek tapasztalatai alapján tudják: az közönybe süllyedt, vagy éppen a harmadik műszakjukban robotoló magyarok várhatóan akkor sem fognak utcára vonulni, ha éppen egy olyan törvényt akarnak átverni rajtuk, amely az ország kétharmadát köti gúzsba munkás éveik végéig. Grúziában tízezrek tüntettek, amikor tavasszal be akartak záratni két diszkót, mi meg lassan naponta vonjuk meg a vállunkat egy-egy olyan intézkedés miatt, amelynek következményei alatt hosszú évekig-évtizedekig görnyedünk majd. Ez mindaddig így is marad, amíg a civilek a pártokra mutogatnak, a pártok a választókra, a választók meg hullafáradtan nézik otthon  tizenkét óra meló után a sorozatokat, és titkon abban reménykednek, hogy az EU, vagy az USA vagy az aktuális messiás majd egyszer rendet vág itthon az évtizedek óta tartó szerencsétlenkedés közepette.

Nem lesz ilyen.

Nekünk, magyaroknak kell meghúznunk a vörös vonalat. Most szombaton, a rabszolgatörvény ellen kiálló szakszervezeti tüntetésen azt mondhatjuk: eddig és ne tovább. Itt lenne az ideje felülemelkedni a megosztottságainkon, az ellentéteinken és a kétségeinken. A munkások kizsákmányolása már nem csupán a baloldal ügye, ahogyan a CEU elüldözése sem csak az értelmiségre tartozik. Egy dolgozó svéd vagy német polgárnak jóval több szabadideje marad, mint akár egy magyar munkásnak, akár egy magyar pedagógusnak. Szabadidő nélkül polgárosodás sincs. Szabadidő nélkül a társadalmi önszerveződés megbénul, nem lesznek társadalmi vállalkozók és aktív civil szervezetek.

Most már országunk jövője, egyéni boldogulásunk van a mérlegen, meg az, hogy tényleg végignézzük-e szótlanul azt, hogy a kormány megint röhögve húzza végig alapvető emberi jogainkat a sárban. Félre kellene végre tenni a megosztottságot. A politikusoknak, a civileknek, a jogvédőknek, meg minden felháborodott, boldogulni kívánó embernek közösen kell küzdenie azért, hogy megfutamodásra kényszerítsük ezt a kormányt, amely azt hiszi hogy bármit megtehet velünk.

Szombaton menjünk ki az utcára, és maradjunk is ott!

Álljunk ki legalább annyira a tisztességes munkakörülményekért, mint amennyire kiálltunk pár éve az ingyenes sorozatokért! Angela Merkel nem fog kiállni mellettünk, Manfred Weber sem fog, Donald Trump meg végképp nem. Mi azonban megvédhetjük a jövőnket. Először most szombaton, aztán pedig minden egyes alkalommal, amikor a jogainkat tiporják sárba.

Cseh Katalin

A bejegyzés trackback címe:

https://momentum.blog.hu/api/trackback/id/tr9414452690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.