Vízió egy elnyomó rendszerrel szemben

Interjú a Momentum elnökével

2019. január 09. Momentum Mozgalom

2019 az ellenállás éve. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke egy hosszabb interjút adott az Azonnalinak. Ebből szemlézünk most néhány gondolatot. Tematikusan, a víziónkat is összefoglalva.

img_8011-2.JPG

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. Fotó: azonnali.hu

A rendszerről

  • Ha nem egy elnyomó, múlt századi rendszerben élnénk, amit a Fidesz épített magának kádári mintára, én nem politizálnék. Ez az interjú sem készülne el. A húgom aneszteziológusként nem ment volna el múlt héten Angliába, holott az aneszteziológusokból borzasztó hiány van a magyar egészségügyben.
  • És ha nem olyan lenne az Orbán-rendszer, amilyen, akkor az emberek sem állnának neki ellen az utcán. Ezt egyedül magának köszönheti a kormány, egyedül őket terheli ezért a felelősség.
  • Az mennyire járul hozzá a békéhez, hogy kopaszok állják el az utat a népszavazást benyújtani kívánó emberek elől? És az, hogy Orbán Viktor több, mint a magyarok felét lesorosbérencezi? Ezek azok, amik nem járulnak hozzá a békéhez, és nem az, hogy valakik ennek ellenállnak.
  • Minden eldobott füstgránát, petárda Orbán Viktor és a kormány felelőssége.
  • A végsőkig elmenésen nem azt kell érteni, hogy Molotov-koktélokat dobálnak a momentumosok. (…) Nem szeretnék égő autókat látni Budapesten, és holttesteket sem, mint a francia sárgamellényes forradalomban.
  • Gyurcsány Ferencet le lehetett váltani viszonylag rövid időn belül, Orbán Viktor viszont minden percben azon dolgozik, hogy még a múmiája is a budai várban legyen.
  • Nem azt mondtam, hogy Orbánt el kell üldözni, hanem hogy – Gruevszkihez hasonlóan – nem lesz más választása. 

 

A Momentumról

  • Ez vegytiszta hálózatelmélet: a tanuló fiatalok, vagy akik éppen pályakezdők, egyszerűbben találták meg először egymást, mint az idősebb korosztályt. (…) De a legidősebb tagjaink kilencvenévesek.
  • A Momentum-generáció olyan embereket takar, akik politikai békére vágynak (…) Egy 21. századi társadalomban az emberek versenyeznek egymással, és nem az urambátyám mentalitás uralkodik. (…)
  • Egy 21. századi társadalomban senki sem másodlagos állampolgár, legyen akár cigány, meleg vagy zsidó. (…) alapvetően partnerségi kapcsolatokat építünk, nem pedig hierarchikus rendszerekben gondolkodunk, mint a Fidesz.

img_8050.JPG

Fotó: azonnali.hu

Az EU-ról

  • Progresszió, demokratikus értékek, a kkv-k és a start-upok támogatása. Ha jól tudom, a nagy techcégeket komoly adóval fogja sújtani Macron, amivel a minimálbér-emelést akarja fedezni. Ezen túlmenően nekünk nincs dolgunk a francia belpolitikával. 
  • A francia kormány környezetvédelmi megfontolásokból emelt volna üzemanyagadót (ami a párizsi sárgamellényes lázadáshoz vezetett - a szerk.)Karácsony Gergely – ha jól tudom – zöld politikus. Némi ellentmondást érzékeltem abban a képben.
  • Az európai parlamenti választásokon fontos mindenkinek önállóan megmérettetnie magát, mert régen volt a magyaroknak lehetőségük arra szavazni, akiben látják a reményt, a jövőt, és akiben valóban megbíznak. 
  • Az Európai Tanácsban ne legyen vétójoga az államoknak, hanem háromnegyedes vagy négyötödös többséggel szülessenek a döntések. Vagy hogy mi magunk, európai állampolgárok közvetlenül válasszuk az Európai Bizottság elnökét.
  • A mi listánkat dr. Cseh Katalin vezeti, aki szülész-nőgyógyász, illetve Donáth Anna, aki szociológus végzettségű, és dolgozott Brüsszelben is. A huszonegy fős listánkon öt külföldön élő magyar is szerepel egyébként.

 

Az ideológiákról

  • Ha valami olyat írunk a dobozra, amit nem érzünk magunkénak, akkor azt nem fogjuk elfogadni. Nincsen bajom a liberalizmussal, csak nem vagyok liberális.
  • Én polgári-konzervatív vagyok, a rendezett haladásban hiszek, és tisztelem a nemzeti liberális magyar hagyományainkat.
  • Egy olyan Magyarországon, ahol tömegek élnek a kiszolgáltatottság és a létminimum környékén, a Momentumnak lehet egy teljesítményelvű gazdaságpolitikai víziója, de egyelőre nincs miből ezt megvalósítani.Ezért is szorgalmazzuk például a progresszív adórendszert, ami egy baloldali, a szolidaritás elvén alapuló elem.
  • Nem érzem, hogy összemosódtunk volna a többi ellenzéki párttal. Mindennek megvan a maga ideje. Amíg Magyarországon évi harmincezer ember hal meg – a kormány saját bevallása szerint – az orvoshiány miatt, vagy amíg Orbán Viktor a leggazdagabb magyar, addig van egy közös ellenfél és egy közös kihívás.
  • Én nagyon örülök annak, hogy ha a határon túli magyarok jönnek dolgozni, tanulni hozzánk. A Momentumnak is van határon túli szervezete. Sajnálom, hogy Kolozsvárról nem Budapestre, Miskolcra vagy Debrecenbe mennek az erdélyiek, hanem Amszterdamba.

 

Mi a Momentum víziója a rendszerrel szemben?

  • Számunkra az értékek kompatibilisek a tényekkel, míg az ideológiák gyakran szeretik figyelmen kívül hagyni a tényeket.
  • Három érték vezet minket, amikor politikáról gondolkodunk. Szolidaritás, teljesítmény, nemzet.
  • A víziónkat itt olvashatjátok összefoglalva.
  • Ezekre épül a Momentum programja, amiben világosan kimondjuk: nem tudjuk a jó megoldást az ország összes problémájára. Ehelyett a programunk – deklaráltan – vitaindító.
  • A sérelmi és félelmi viszonyok, amelyek a magyar politika ,,ideológiai” tagozódását meghatározzák, érdektelenek a momentumosok számára. 
  • Vannak köztünk liberálisok, konzervatívok, bal- és jobboldaliak.
  • A kockázatokat is látva alapvetően lehetőségként tekintünk a globalizációra.
  • Úgy haladjuk meg pélául a baloldali ideológiát, hogy az irreális, a piacon kitermelhetetlen minimálbér-emelések helyett az amerikai republikánusok által bevezetett megoldással, a bérkiegészítő adójóváírással segítenénk az alacsonyabb keresetű dolgozóknak.
  • De meghaladjuk a jobboldali ideológiát is, amikor támogatjuk a progresszív adózást, mert az egykulcsos adó nem jól működik. Akkor is, amikor támogatjuk a munkanélküli-segély időtartamát, mert látjuk, hogy a munkanélküli-segély időtartamának lerövidítése az egész munka­erőpiacnak rossz.
  • A program írása során arra is rájöttünk, hogy egy sor kérdésben az egyes területek majd’ mindegyik szakértője egyetért. További szakpolitikai részleteket ebben a Magyar Narancs-cikkben olvashattok.
  • Egy pozitív nemzetképet kínálunk, ahol egy embernek lehet egyszerre több identitása is, mert ezek nem kizárják, hanem építik egymást.
  • Azért küzdünk, hogy az embereket egyénként kezeljék, ne pedig általánosítva, csoportok, dobozok tagjaként. Egy vitában ne a résztvevők identitása, hanem az érveik álljanak a tűzvonalban.

 

CEU-ról, MTA-ról, magyar innovációról

  • Volt élvonalba tartozó egyetemünk nem is olyan rég, két hónappal ezelőttig. A CEU-ra gondolok. Ha jól tudom, ötvenezer forinttal keres többet egy pénztáros, mint egy egyetemi oktató. Nem sajnálom a pénzt a pénztárosoktól, de az egyetemi oktatók fizetését keveslem. Nem beszélve arról, hogy a Magyar Tudományos Akadémiától, a kutatások finanszírozásától mennyi pénzt vonnak el. Ezek mind-mind olyan lépések, amikkel versenyképtelenebbé teszik Magyarországot.
  • Nem a multikkal van baj, hanem azzal, hogy nincsenek helyben olyan innovatív magyar vállalkozások, amikkel sikeresebb ország lehetnénk. (…) a gépesítés miatt egyre kevésbé lesz szükség az emberekre, és ott leszünk egy elnéptelenedett puszta közepén egy „Állítsuk meg Brüsszelt!” táblával a kezünkben.

 

A propagandáról

  • Arra, hogy valaki tudatosan állít hamis tényeket, és hoz rossz helyzetbe embereket, nincs büntetőjogi tényállás. A polgári jog ismeri a rágalmazás és a becsületsértés fogalmát, de ez csak polgári peres kérdés. Mindenképpen érdemes arról beszélni, hogy a propagandistákkal, a pappdánielekkel mi lesz a Fidesz után. Amit ők csinálnak a tájékoztatás nevében, az valójában népbutítás, hazugság és az emberek hülyének nézése. Ez szerintem nem maradhat büntetlenül.

A bejegyzés trackback címe:

https://momentum.blog.hu/api/trackback/id/tr514551086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.