Propaganda és a romos valóság

Támogass, mert az állam hatóságilag üldözi az ellenzéket!

2019. január 14. Momentum Mozgalom

A romhalmaz közepén egy piros polc áll, „lokál” felirattal. Lentebb az utasokat zaklatják. Közben nincs, aki szóljon, mert aki szólna és tenne, azt üldözi a hatalom. Szilva Attila írása.
img_4327.jpg

Kelenföldi pályaudvar. Budapest, 2019. (A képeket a szerző készítette.)

Először néhány mondat az abszurdról. A képek nem Borsodszirákon, hanem Budapesten készültek. Nem 1919-ben, hanem 2019-ben. Kelenföldön, amikor egy hétvégét a magyar fővárosban töltöttem.

A romhalmaz közepén egy piros polc áll, „lokál” felirattal. A lap tetejéről rögtön kiderül, hogy európai politikusoktól és egy egyetemtől kell félteni a hazát. A CEU-t hiába űzte sikeresen Bécsbe a kormány, még mindig félni kell. A sérelmi logika egyszerűen kizárja, hogy győzelmet kiáltsanak.


img_4331.jpg

kepl.jpg

 

A hangosbeszélő már nem csak a vonatokról beszél. A MÁV az utastájékoztatásra használt hangszórókon keres munkaerőt. Itt kell lenned, hogy elhidd. Tízből kilenc cég szenved a munkaerőhiánytól. Ez annyira kiugró az EU-ban, hogy (a második legrosszabb helyzetű) Lengyelországban is csak a cégek mindössze fele mondja ezt.

Átmentem az új építésű részbe, mert van az is Kelenföldön. Kéregetők, azonnal. Hajléktalan embernek mindig adok, de most nem volt nálam készpénz. Erre egy húsz év körüli srác szabályosan megfenyegetett: holnap ide ne merjek jönni úgy, hogy nincs nálam kp. Ekkor már nagyon ideges lettem, de nem igazán a srácra. Agyatlan migránsozás, sorosozás, miközben omladozik az állomás, rendőr vagy biztonsági ember meg sehol.

Az EU-ban átlagban 318 rendőr jut százezer polgárra. Magyarországon mindössze 90, ami a legalacsonyabb arány az egész EU-ban az Eurostat 2016-os adatai szerint. A rendőrhiány nagyon súlyos, több rendőr panaszkodott nekem erről négyszemközt. Folyamatosan túlórázniuk kell.

Az általános túlterhelés viszont később az ellátórendszert fogja iszonyatosan leterhelni, miután sokan összeesnek hatvan éves kor előtt. Svédországi építkezésen dolgozó magyarok elmondják, hogy ott van kávé és sütemény (svédül fika), a napi terhelés kisebb. Ha mindenki rabszolgaként dolgozik, akkor polgárosodás se lesz, mert nemhogy szervezni, de elmenni se lesz ideje/ereje az embereknek egy-egy civil vagy ellenzéki fórumra.

Ha tényleg nekem van igazam, és ennyire rossz a helyzet, akkor miért nincs változás? Miért nincs ellenzék, ami ezeket elmondja?

Ami óriásplakáton kéri számon Tarlóst a kelenföldi “rompályaudvar” miatt?

Többek közt azért nincs, mert a hatalom hatóságilag üldözi a valóban ellenzéki pártokat. Az Állami Számvevőszék a Momentum állami támogatását is megvonta, annak ellenére, hogy a Momentum a kampányköltségek elszámolását már a nyáron elkészítette. Részletes leírás erről itt olvasható.

Közben érdemes Kádár Barnabás infografikájára is vetni egy pillantást. Ez arról szól, hogy nagyjából mekkora összegből gazdálkodik az ellenzék, és mennyi pénzt költ propagandára az állampárt. Döbbenetes a különbség.
49899736_533286157153172_3323377373600022528_n.png

A strukturális "demokratikus" helyzetről, amiben ellenzéki pártként játszani kellene. Az ábrához részletes leírást Barnabás posztjában olvashattok.

Közben lenne mit mondani. A lokálos polcokat tele lehetne pakolni az „öt ponttal”, és egy alternatív vízióval. Az O1G kevés, Simicskának is kevés volt. Egy friss blogposztunk keretes írásában ott van a víziónk, a programunk, és hogy mit értünk egy pozitív nemzetkép alatt.

Viszont csak azokhoz fog eljutni ez, akinek elkülditek, akivel megosztjátok, megosztjuk. Muszáj ezeket terjeszteni, de érdemi felület és pénz nélkül nem fog menni. Simicskák és Puchok nincsenek, és ne is legyenek. Ezért, aki még teheti, segítsen néhány ezer forinttal.

Szilva Attila

Így tudod támogatni a Momentumot 

Kedvezményezett neve: Momentum Mozgalom

Számlaszám: 10400205-00030420-00000003

IBAN: HU22-10400205-00030420-00000003

Számlavezető bank: K&H Bank

 

Közlemény: Adomány [név] [cím]. Például: Adomány Kovács József 1077, Rózsa u. 22.

További részleteket a támogatásról és a kampányköltségekről a honlapunkon találhattok.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://momentum.blog.hu/api/trackback/id/tr1714562234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.