Harc a legújabb Mandarinátussal

Mi történik Hongkongban?

2019. július 25. Momentum Mozgalom

Hongkongban már nem csak a demokrácia, hanem az érte tüntetők is véreznek. Holló Róbert, magyar-amerikai-hongkongi aktivistánk írása.

pasted_image_0-13.png

Könnygáz Hongkong utcáin Forrás: SCMP, Fotó: Felix Wong

Kína felett az uralkodik, aki megszerzi az ország vezetéséhez szükséges mennyei mandátumot. Évszázadokig birtokolták azt a Tangok, a mongolok, az északi vagy a déli Szungok, különböző dinasztiák, ám manapság a mandátum egy új szereplőhöz került. 

A mandátum megköveteli, hogy a birtokos állítsa fel az államszervezetét, a mandarinátusát és védje meg az országot a külső behatásoktól. A Tai-Pan című filmben láthatjuk, hogyan penderítették ki Kantonból az európai, főleg angol ópiumkereskedőket és tűrték azt, hogy egy partmenti, értéktelen sziklaszigeten megvessék a lábukat. A térség valós kereskedelmi központja Kanton volt, de a város mesterséges elzárása után az előbb említett szikladarab szerepe felértékelődött.

A mandátum új birtokosa a II. világháború után a Kínai Kommunista Párt lett, és létrejött a Mao által megalapított Kínai Népköztársaság, vagyis a legújabb mandarinátus, ami pontosan úgy viselkedik, mint száz és ezer éven keresztül az összes többi, és azt mondja: „Megszereztem a mandátumot, ezért azt csinálok, amit akarok! Vagy beállsz a sorba, vagy viseled a következményeit!”

A gyarmati lét, az idegen befolyás nem volt ismeretlen a dél-kínai partvidéken. A XX. század végére ebből a csendes Makaó, és az akkor már problémákkal küszködő, de még mindig fényes és  virágzó Hongkong maradt meg. 

A briteknek volt 99 évük, benne két világháború, rezsimváltás, polgárháborúk és az azokat megelőző és követő zűrzavaros időszakok, amikor kitalálhatták volna, hogy hogyan ne kelljen visszaadni a várost, de a „gentlemen’s agreement” az a pokolban is „gentlemen’s agreement”, így tartották magukat a szerződéshez. A nagy vörös mandarinátus most a másik, ezeréves bevált módszeréhez folyamodott: mivel ismerte az ellenfelét, így türelmesen várt, hogy eljöjjön az ő ideje! Az idő könyörtelen tulajdonsága pedig az, hogy telik, és 1997. július 1-jén a britek átadták az egyik legértékesebb, legszebben csillogó koronagyémántjukat a Kínai Népköztársaságnak. 

Az átadást természetesen tárgyalások, egyeztetések előzték meg, aminek az egyik legfontosabb állomása a nyolcvanas évek közepén aláírt brit-kínai Közös Nyilatkozat, amelyben megállapodtak Hongkong átadás utáni társadalmi berendezkedéséről. Ebben az egyezményben található a mostanában Hongkongból jövő hírek kapcsán unalomig ismételgetett terminus a 2047-ig tartó ötvenéves átmeneti időszakról, ami a kínai kommunikációban az „Egy ország, két rendszer” néven jelent meg. 

Hongkong történelméről

Amikor Hongkongról beszélünk, három dolgot érthetünk rajta. Első, a legtágabb értelmezés, az  Hongkong Különleges Közigazgatási Terület (Hong Kong Special Administrative Region, vagy Hong Kong SAR). Ez egy kicsivel nagyobb, mint két budapestnyi terület, ami több száz szigetből és Kínához csatlakozó szárazföldi területből áll. A második értelmezés, a szárazföldi területtől délre fekvő Hongkong szigete, ott, ahol a helyi mondás szerint a kínai szárazföld rányújtotta a nyelvét Kowloon félszigete formájában a brit fennhatóság alatt lévő szigetre. A legszűkebb interpretáció pedig Hong Kong City, Hongkong városa, ami egy vékony, felhőkarcolókkal teletűzdelt urbánus sáv Hongkong szigetének a szárazföld felé eső részén, amit a szárazföldtől a Viktória öböl választ el. A köznyelvben térség a nagyobb szigetekre - Hongkong, Lantau, Lamma és Tsing Yi - majd Kowloon-ra, és a szárazföldi Kínával határos Új Területekre tagolódik.

pasted_image_0-14.png

Kép: BBC

Az egyezmény magja „Hongkong Különleges Közigazgatási Terület” létrehozása és az ígéret Kína részéről, hogy az átmeneti időszakban érintetlenül hagyja a terület gazdasági rendjét, megtarthatják valutájukat, határ- és idegenrendészeti jogaikat, valamint garantálják a szólásszabadságot, a sajtószabadságot, az igazságszolgáltatás függetlenségét és az alapvető emberi és polgári alapjogok tiszteletben tartását. 

Az első néhány évnyi együttélés a Kínai Népköztársasággal, bár nem telt el incidens nélkül, viszonylag izgalmas kísérlet volt. Az átadás előtt vészforgatókönyvek jelentek meg arról, hogy micsoda diktatúra, gazdasági és társadalmi összeomlás lesz Hongkongban, de azon túl, hogy a britek azon a július elsejei esős napon elhajóztak és a Népköztársaság zászlaját felvonták, nem igazán történt semmi különös. Július másodikán, harmadikán és harmincadikán is volt gin és tonik, lóversenyek, madzsong, villódzó színes neonreklám-kavalkád, és a csaknem százéves emeletes villamosok is rótták az útjukat a Western Markettől a Happy Valley-ig vagy a Chai Wan végállomásig. Tévedtek a jóslatok, nem lett összeomlás, nem lett exodus, nem lett kemény diktatúra – a város élte tovább az életét.

Viszont a mérsékeltebb jövendőmondók azt látták, hogy Peking majd fokozatosan és lassan tervezi a beszivárgást Hongkong életébe és egyre nagyobb jelenlétet és befolyást akar majd magának. Ebben viszont igazuk volt, hisz ezért tartunk most ott, ahol tartunk. 

Hongkongnak 1997-ben a gyarmati létből fakadóan nem voltak nagy demokratikus hagyományai. Az utolsó kormányzó, Chris Patten, a végső pillanatokban, szinte tűzoltásszerűen kezdett reformokba és alakította ki az új választási és képviseleti és közigazgatási rendszert. E munka eredménye volt, hogy megalakulhattak az első hongkongi pártok, bár ebben az új szisztémában, mint később erről szó lesz, a pártoknak nem jut annyi szerep, mint a hagyományos európai demokráciákban, de a rendszer demokratikus és a népakarat nyilvánul meg benne.

Peking az első pár évben azt látta, hogy Hongkong élete úgy folyik tovább  saját medrében és szervezhető rendezetté, hogy nincs szükség arra, hogy a kommunista párt jelen legyen a társadalom finom szövetében. 

Ezen felbátorodva és a befolyását növelendő a központi kormány 2003-ben szerette volna, ha a Népköztársaság azon törvényét érvényesítik a hongkongi alaptörvényben is, ami a kínai jogrend egyik legvitathatóbb pontja. Történetesen, a hazaárulásról és az ekörüli számos, állampolgárokat érintő jelentési kötelezettségről szól. 

Hongkongban ezt nagyon idegenkedve fogadták, egyrészt azért, mert Hongkong 1993-ban eltörölte a halálbüntetést - az utolsó kivégzés is 1966-ban volt –, a hazaárulást Kínában pedig halállal is büntethetik, másrészt pedig, a törvény szerint a „haza” amit ebben az esetben el lehetett volna árulni, nem Hongkong lett volna, hanem a Kínai Népköztársaság. A halálbüntetés eltérő megítélése miatt Hongkong visszautasította azt, hogy aláírja a Kínával való jogsegély-egyezményt. A vita eszkalálódott, Peking katonai demonstrációkkal, erőfitogtatással igyekezett érvényesíteni az akaratát, de végül egy félmilliós tüntetés meggyőzte a vezetést arról, hogy nem jó ötlet erőltetni a dolgot. Azóta is minden július elsején összejön pártízezer ember, hogy újra kifejezze tiltakozását a passzus ellen. Ez mindenképp kudarca volt Pekingnek, de az új mandarinok nem csak türelmesek voltak, hanem kitartóak is, és azóta is folyamatosan próbálják erodálni a hongkongiak szabadságjogait.

Pár évvel ezelőtt, 2014 őszén hallhattunk tömegtüntetésekről, amikor a már Peking-barát vezetés előzetes egyeztetés, és az ellenzékiek javaslatainak figyelembe vétele nélkül megpróbálta megváltoztatni a választási rendszert. A hetekig tartó tömegtüntetések az Esernyős Mozgalom néven kerültek be a hírekbe, ugyanis a tüntetők, főleg diákok, sárga esernyőkkel próbáltak védekezni az oszlatásukkor használt paprikaspray ellen.  

Napjaink tüntetéssorozatához, és most már mondhatjuk, hogy erőszakos eseményeihez a hongkongi kormány által az idén februárban bemutatott törvényjavaslat vezetett.

Hongkong törvényhozó rendszeréről

Hongkongban a Törvényhozó Tanács – ami gyakorlatilag a hongkongi parlament- egy hibrid testület, ami hetven főből áll. Ebből 35 képviselőt közvetlen szavazással választanak, a másik 35 főt a különböző ipari és üzleti csoportok, kamarák jelölik. Létezik egy másik testület is, a Választási Bizottság, ami 1200 hongkongi polgárból álló szerv, aminek a tagjait 38 különböző kereskedelmi, ipari, munkavállalói, szakmai, civil és egyéb szervezetek jelölnek, és ez választja meg a Törvényhozó Tanács vezetőjét.

A Pekinghez hű Választási Bizottság 2017-ben a hatvankét éves Carrie Lam-et tette meg a törvényhozás vezetőjévé, aki egyébként az első nő ebben a pozícióban. Jelenleg a Pekinghez hű erők 42 helyet birtokolnak a törvényhozásban – érték el ezt úgy, hogy több demokráciapárti képviselőjelöltet diszkvalifikáltak, így azok el sem indulhattak a választáson- így nem kétséges, hogy ha egy törvényjavaslatot benyújtanak, azt szinte biztos, hogy meg lesz szavazva.

A törvényjavaslat, ami a most folyó tiltakozásokat és indulatokat kiváltotta, és amit a Peking-párti erők mutattak be, lehetővé tenné azt, hogy kiadják Kínának azokat a személyeket, akiket Kínában valamilyen bűncselekmény elkövetésével vádolnak. Ez azért lenne fontos Pekingnek, mert kevés kivételtől eltekintve a kínai rendfenntartó erők nem járhatnak el Hongkong területén.

Amikor a hongkongi kormány február elején bemutatta törvényjavaslatot, a támogatók, köztük Carrie Lam is, azzal érveltek, hogy a javaslat lehetővé tenné, hogy kiadjanak bűncselekménnyel gyanúsítható személyeket olyan államoknak, amelyekkel nincs kiadatási egyezményük és ezzel megszüntetnék azt a joghézagot, ami lehetővé teszi azt, hogy a bűnözők Hongkongot olyan helynek tekintsék, ahol elrejtőzhetnek a törvény elől. Mivel a kínai törvények szerint a hazaárulást halállal lehet büntetni és a politikai rendszer elleni szervezkedés vagy a Párt kritizálása adott esetben hazaárulásnak is számíthat, Hongkong közvetve működne közre a halálbüntetés kiszabásában, ami ellentétes Hongkong normáival. Továbbá, Peking minden kritikusára rásüthetné az ilyen-, vagy olyan „bűncselekménnyel gyanúsítható személy” bélyegét, és kérhetné Hongkongtól a kiadatást. 

A hongkongi kormány a fentebb vázoltak lehetőségét tagadta, és azt ígérte, hogy a politikai okokra visszavezethető cselekményekkel gyanúsítottakat sosem adná ki, csak köztörvényeseket, de ez az ígéret nem győzte meg a demokráciát féltő oldalt. 

A demokratikus oldal politikai aktivistái, újságírók, tüntetők, demonstrációk szervezői mind attól tartanak, hogy ezután a törvény elfogadása után mindenféle mondvacsinált okokból, de alapvetően a Peking-ellenes gondolkodásmód, vagy ellenzéki tevékenység miatt eljárás alá lehet őket vonni, majd kiadni Kínának, hogy kínai földön a Párt által vezérelt kínai bíróság döntsön a sorsukról. 

Margaret Ng, a törvényhozás egy volt képviselője a The New Yorker magazin riporterének a következőket írta: „Még ha csak kevés ember is lenne ténylegesen kiadva, ez a jogszabály lebontaná a kínai és a hongkongi igazságszolgáltatási rendszer között húzódó válaszfalat és aláásná Hongkong által biztosított állampolgári és egyéb szabadságjogokat, nem utolsó sorban pedig lerombolná a világnak Hongkong demokráciájába és szabadságába vetett hitét! Ezután Hongkong már nem lenne ugyanaz!”

Ezek a félelmek csak fokozódnak és igazolódni látszanak, miután a kormány a 2019 június 13-i tüntetéseket, melyek során néhol összecsapás volt a rendőrök és a tüntetők között, veszélyes zavargásoknak és hosszú börtönbüntetéssel sújtandó bűncselekményeknek nevezte.

pasted_image_0-15.pngCarrie Lam és a hivatalnokai a július 22-i sajtókonferencián Forrás: SCMP, Fotó: Robert Ng

Emellett, rémisztő, hogy a törvényjavaslat lehetővé tenné nem csak hongkongi polgárok, de külföldi állampolgárok, sőt, a városon átutazók kiadatását is Kínának. 

Anson Chan, egykori törvényhozási főtitkár úgy látja, hogy „ennek az új törvénynek az elfogadása mindenki biztonságát veszélyeztetné!” 

Martin Lee, a Hongkongi Demokratikus Párt alapítója úgy fogalmazott, hogy a törvényhozásban eltöltött 22 éve alatt egyszer sem találkozott még ennyire vitatható javaslattal, amit a kormány ennyire gyorsan akart elfogadtatni. 

Lee hozzátette: ”Ez a kormány már régóta nem a hongkongiak akaratát képviseli és mára már nyíltan elárulja a polgárait! Ez a javaslat Peking érdekeit szolgálja!”

Az akciók és a reakciók egyre keményebbek a tüntetők és a rendőrség részéről is. A hónap elején többezer, főleg fiatal tüntető vált ki a tüntető tömegből és körülvette a Törvényhozó Tanács épületét. A könnygáz ellen úszószemüveget, az ütlegelések ellen sisakot viselve, botokkal felszerelkezve áttörték a barikádokat, bezúzták a bejárat üvegajtaját és rövid időre elfoglalták az épületet. Benn letépték a Peking-hű képviselők fotóit és olyan rendszerellenes szlogeneket fújtak a falakra, mint „Hongkong nem Kína!” vagy „Szabadságot!” Megalkottak egy deklarációt, amiben lemondásra szólították fel a „báb Törvényhozó Tanácsot és Választási Bizottságot.

Abban a teremben, ahol a törvényjavaslatot legelőször bemutatták, egy brit zászlót feszítettek a kormányzói asztalra, és ráírták, hogy „Nincsenek rendbontók, csak zsarnoki kormány!”

A legutolsó hírek és hongkongi barátok beszámolói szerint a kormányzat és a Pekinghez hű oldal keményít. Míg a rendőrség könnygázzal és eddig példátlan módon gumilövedékkel próbálja a tüntetőket oszlatni Hongkong szigetén, addig az Új Területeken az erőszak szintet lépett. 

Legalább 45 ember sérült meg vasárnap (2019 július 21) egy késő éjszakai incidensben, amikor a kínai határhoz közeli település, Yuen Long vasútállomásán fehér pólóba öltözött és maszkot viselők csoportja fémrudakkal válogatás nélkül ütlegelni kezdte a Sziget központi tüntetéseiről visszatérőket és az állomásra beálló szerelvény utasait. A fegyvertelen tüntetők először egy lezárt területre menekültek, de a peront lezáró rácsot a fehér pólósok feltépték. Akkor a tüntetők az éppen beálló szerelvénybe próbáltak menekülni, a fehér pólósok oda is követték őket és ott már azt ütötték, aki eléjük került. A támadók kb száz-százötvenen lehettek és ahogy jöttek, úgy el is tűntek.


pasted_image_0-16.pngA fehérpólósok botokkal ütlegelik a Yeun Long állomásra érkező tüntetőket Fotó: SMCP Pictures

Carrie Lam kormánya elítélte ugyan a támadást, és a támadókat az északi területeken működő  triádok tagjaiként azonosította, de a demokráciáért tüntetők legalábbis furcsának találják azt, hogy a rendőrség csak a 40 perccel a támadás után érkezett a helyszínre, valamint beszédes tény az, hogy egy videofelvételen feltűnik Junius Ho, az egyik Pekinghez hű törvényhozási képviselő, amint a fehér pólósok között beszélget. A képviselő el is ismerte a találkozó tényét, és felmentve a brutális erőszak elkövetőit, a következőt mondta: „A bűnt nem lehet megbocsátani, de bűnösöknek igen!” Természetesen, ez felháborította a kiadatási törvényt ellenzőket, és többen arra spekulálnak, hogy a vérlázító mondat szándékosan öntött olajat a tűzre, hogy a tüntetőket is erőszakosságra sarkallja!

A helyzet képlékeny, ám nem kétséges, hogy az irány nem a békés rendezés irányába halad. A Lam kormány már visszavonta a javaslatot, de a tüntetés már régóta nem csak erről a javaslatról szól.

Most azt láthatjuk, hogy a kis „városállam” küzd a legalapvetőbb jogaiért, a szólás- és sajtószabadságáért, a demokráciájáért és megpróbál ellenállni a nagy „fat cat”, kövér macska, Mandarinátus szabadságot korlátozó autoriter törekvéseinek.

A történetnek nincs még vége, minden nap érkeznek az új hírek. 

Vigyázó szemünket Hongkongra (is) vessük!

 

Holló Róbert

A bejegyzés trackback címe:

https://momentum.blog.hu/api/trackback/id/tr3014980184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.