Pénzügyi ismereteket a közoktatás minden szegmensébe!

Ezért kellene hatékonyabb pénzügyi témájú oktatás a közoktatásban

2020. június 12. Momentum Mozgalom

A rendszerváltás óta többször felmerült a lakosság, az egyes állami szereplők, de akár a magánszektor részéről is az a szándék, hogy fejleszteni kellene a lakosság pénzügyi kultúráját. A fejlesztés egyik fontos eszköze a legfogékonyabb generáció, a fiatalok oktatása és szemléletformálása lehetne. Ennek ellenére eddig legfeljebb félmegoldások születtek. Az irány sem egyértelmű, noha akár a 2008-as, akár a jelenlegi válság is egyértelműen rámutatott arra, hogy a lakosságnak, de a gazdaság többi szereplőjének is előnyös lenne, ha magasabb lenne a pénzügyi tudatosság szintje. Kárpáti István bejegyzése az elmúlt harminc év oktatáspolitikai csavarjai mellett kitér arra is, hogy az oktatás során elért eredményeket hogyan tudná támogatni a felelős állami magatartás.
kep_1.jpg

Kép forrása

Előzmények

A hosszú évszázadok alatt fokozatosan fejlődő Nyugattal szemben a magyar társadalom polgárosodása későn kezdődött el és ráadásul még ezt is keresztbe vágta az 1945 után létrejött, a gazdaságban a magántulajdont ideológiai szempontból is tagadó szocialista rendszer, mely ugyan a korszak második felében bizonyos területeken teret engedett a “magánvállalkozásoknak”, de csak korlátozottan és egyáltalán nem piaci jelleggel. A társadalom nagy része pedig tényleg úgy szocializálódott (úgy szocializálták), arra nevelték, hogy az állam az, amely gyakorlatilag mindent megold. Ez teljesen más szemlélet, mint ami tőlünk párszáz kilométerre volt jelen, amellyel a magyar társadalom jelentős része csak a ‘80-as évek végén találkozott, amikor a Mariahilfer Strasse üzleteire rácsodálkozva szerezte be mélyhűtőit és videomagnóit.

Így az 1990-es rendszerváltás a magyar társadalom nagy részét teljesen felkészületlenül érte abban a tekintetben, hogy hirtelen kellett volna felelős, tudatos polgárként helytállniuk, ráadásul a kibontakozó mély recesszió idején. Természetesen ez nem is nagyon ment.

A ’90-es évek végétől kezdve aztán több irányból merült fel, hogy az iskolákban fontos lenne valamilyen szintű pénzügyi ismeretterjesztés, a pénzügyi kultúra szintjének emelése. Mindezek korlátozott szinten jelentek meg csak, legyen szó akár az államról, akár a magánszektorról.

Így pl. nagyon előremutató lépés volt az, hogy a 2000-ben elfogadott kerettanterv révén a gimnáziumokban megjelent a “Társadalmi ismeretek” nevű tárgy, melynek – választható módon – része volt egy “Gazdasági ismeretek” modul. Erre összesen 18 óra jutott, ami kevésnek tűnhet (az is), de éppen 18 órával több lehetőséget teremtett arra, hogy a pénzügyi ismeretekről tanítsanak a gimnazistáknak, mint korábban. Az már más kérdés, hogy a jellemzően történelemtanárokra kiosztott tantárgy nem töltötte be az elképzelt szerepét, nagyon kevés olyan iskola volt, ahol tényleg szó esett arról, hogy mi a különbség a névleges és a reálhozam között, vagy hogy hogyan működik a nyugdíjrendszer. Egyszerűen nem volt erre energiája a tanárnak, vagy egyszerűen nem értett hozzá, szakirányú továbbképzések sem voltak. Hasonló volt a helyzet a szakközépiskolákban, ahol a téma a “Társadalomismeret és etika” tárgy keretében jelent meg, jobbára persze csak papíron.

A pénzügyi szervezetek felől is történtek kezdeményezések, melynek élén jobbára a Magyar Nemzeti Bank állt az általa működtetett versenyek és projektek révén, de volt már ekkor is olyan nem állami finanszírozású alapítvány is, mely célul tűzte ki a fiatalok pénzügyi kultúrájának az emelését.

Mindezek azonban lokális hatást tudtak csak kiváltani, hiszen ezek a programok a több, mint ezer magyar középiskolának csak töredékét érték el (jellemzően a nagyobb városok iskoláit, vagy azokat, ahol egy-egy lelkes tanár vagy igazgató karolta fel az ügyet). Másrészt ezt a hatást rontotta a társadalmi miliő is, gondoljunk csak arra, hogy a 2000-es évek első évtizedében – a korábban is vázolt történelmi okok (szocializáció, pénzügyi oktatás hiánya) miatt – a magyar lakosság túlnyomó része nem tudta felmérni a modern pénzpiaccal együtt járó lehetséges kockázatokat. Ez volt az az időszak, amikor a magyar háztartások tömegei adósodtak el úgy, hogy nem a valós teljesítőképességük mértékében vettek fel hitelt, hanem a kigondolt (mint utólag kiderült, kifeszített) családi költségvetésük szintjéhez mért maximális összeget vették fel, jellemzően a devizakockázattal sem kalkulálva.

 

Mikor merült fel igazán, hogy a pénzügyi műveltség növelése fontos lenne?

A 2008-ban indult világgazdasági válság a magyar államot, a magyar gazdaságot és a magyar társadalmat is súlyosan érintette. Ekkor ébredtek rá sokan, hogy igenis fontos lenne az, hogy a lakosság tudatosabb legyen a pénzügyeket tekintve. Ez az ügy nemcsak önmaga miatt fontos, azaz hogy Gizike vagy Jancsika lehetőség szerint ne kerüljön (nagy) bajba, hanem makrogazdasági okok miatt is, legyen szó akár a bankrendszer stabilitásáról, vagy általában az államháztartásról – hiszen ha a polgárok tömegesen kerülnek nagyon nehéz pénzügyi helyzetbe, az kihat a gazdaság más szereplőire is.

Ezekben az években lett divat a pénzügyi kultúráról beszélni, egymást érték a konferenciák, ahol a piaci szereplők mellett az állam képviselői is éreztették, hogy szerintük is fontos az ügy. A megvalósult programok ennek ellenére eleinte inkább a magánszektorhoz (bankok, alapítványok), egyes pénzügyi intézményekhez (pl. a Budapesti Értéktőzsde), vagy állami kötődésű alapítványhoz kapcsolódtak. Egyre több pénzügyi témájú versenyt hirdettek meg, főleg a középiskolások részére (de megjelent kifejezetten az általános iskolásoknak szóló vetélkedő is), kihasználva az online technika adta lehetőségeket is. Ezeken a programokon tényleg sok ismeretet és képességet szerezhetett évente több száz/több ezer fiatal, de ez az adott évfolyamoknak elenyésző részét érintette csak. Ilyen versenyek elérhetőek pl. itt, itt, itt és itt.

Emellett több olyan projekt is megvalósult, amely ugyan sokkal szélesebb kört ért el (pl. a nemzetközi European Money Week hazai megfelelője, a Pénz7), de a hatás itt a legtöbb esetben felszínes, ezek sem érték el azt a szintet (mennyiségben és minőségben), hogy a fiatalok pénzügyi kultúrája érdemben, azaz nagyságrendekkel javuljon.

Nem is feltétlen a konkrét ismerek lennének a legfontosabbak, hanem az a szemlélet, amely a fiatalokat a későbbi éveik során is elkíséri, ez kellene ahhoz, hogy ők ne kövessék el azokat a hibákat, amelyeket a korábbi generációk megtettek.

Ehhez természetesen részben új pedagógiai módszerek bevezetésére is szükség van, hiszen alapvetően nem a(z amúgy gyorsan változó) lexikális adatokat kell megtaníttatni a diákokkal, hanem olyan készségeket és képességeket kell kifejleszteni bennünk, amelyek tényleg segítik majd őket, akár egész életük folyamán. Ebben az ügyben is történt előrelépés, sok tanártovábbképzésre került sor, sok jó gyakorlat elérhető, de amíg ezek a diákoknak csak kis részét érik el, addig a teljes korosztályra vetített hatás sajnos kicsi.

A közoktatást szabályozó jogszabályok terén is történtek változások. A 2012-es Nemzeti Alaptanterv kiemelt fejlesztési területei között ugyan megjelent a “Gazdasági és pénzügyi nevelés” (hozzátesszük, a cél a korábbi alaptantervekben is létezett, csak más megjelölésekkel), ugyanakkor az ehhez illeszkedő 2012-es új kerettanterv kissé rontott a pénzügyi ismeretek helyzetén, ugyanis a gimnáziumok esetében a korábbi társadalomismeret tárgyat beintegrálta a történelem tárgyba (“Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek”), a pénzügyi és munkahellyel kapcsolatos ismereteket 10 órára redukálva – ez bekerült a szakközépiskolai tantervbe is. Ugyanakkor számos iskolában megmaradt a tárgy önálló jelleggel is, a kerettanterv lehetőségeivel élve.

Érezhető pozitívum, hogy 2017-től kötelező tantárgy lett a pénzügyi és vállalkozói ismeretek tantárgy – ugyanakkor üröm az örömben, hogy csak a szakgimnáziumok számára. (A 2016/17-es tanévtől kezdődően a szakközépiskolákat szakgimnáziumoknak nevezzük.) A tárgyat alapvetően nem a közgazdasági szakgimnáziumoknak találták ki (bár ott is bevezetésre került), hanem a nem szakirányú szakgimnáziumok, azaz pl. a műszaki vagy az informatikai jellegű szakgimnáziumok részére.

A tárgy viszonylag hirtelen jelent meg az iskolákban, így az első tanévben jobbára a korosztálynak megfelelő tankönyv nélkül folyt az oktatás. Ez a helyzet azóta javult, ugyanakkor a tárgy tanítását, illetve annak hatékonyságát több tényező is nehezíti. Egyrészt egy átlagos iskolában iskolaszinten is csak 4-6 ilyen szakóra van (hiszen a tantárgy heti 1 órás és egy évig tanulják), ez pedig azt jelenti, hogy egy vagy két olyan tanár tanítja ezt a tantárgyat, akinek nem ez a szakterülete, korábban nem szerzett ilyen jellegű tapasztalatot, így az adott iskolában folyó oktatás minősége tényleg inkább csak az adott tanárok esetleges lelkesedésén és tanulni akarásán múlik. Mindezt érzékelve több tanár továbbképzési programra is sor került az elmúlt években, de a tárgy (a téma) jellege olyan folyamatos önképzést és tájékozottságot követel meg, amely valódi belső motiváció nélkül nem valósul meg.

Ugyanakkor amíg a szakgimnáziumokban a pénzügyi oktatás helyzete a fent vázolt nehézségek ellenére javult (hiszen a nullához képest valóban komoly pozitívum az önálló tantárgy megjelenése), addig a gimnáziumokban romlott a helyzet.

A jól működő Társadalomismeret tárgy (mely sok iskolában önállóan, sok iskolában a Történelem tárgyba integrálva létezett) sajnos a legtöbb helyen megszűnt (a tartalma beolvadt a Történelem tárgyba, de csökkentett óraszámmal), holott, mint korábban utaltunk rá, ez adott intézményesített lehetőséget korábban arra, hogy a diákok 18 órában tanulhassanak Gazdasági ismereteket. Megjelent egy új tantárgy: “Technika, életvitel és gyakorlat”, melyet rendszerint röviden “Életvitelnek” neveznek, itt felbukkan a pénzügyi ismeretek, összesen 8-9 órában. (Létezik ugyan fakultatív tantárgyként a korábbi Társadalomismeret  – benne a Gazdasági ismeretekkel is –, de a gimnáziumok túlnyomó többsége ezt a túlságosan merev kerettanterv, az eleve magas óraszámok miatt ezt nem tudja alkalmazni.) Természetesen a témakör megjelenik több más tárgyban (földrajz, matematika, történelem) is, de mindig csak érintőlegesen és/vagy nem mindig kötve a való világhoz. A matematika tárgy ugyan sokat modernizálódott az elmúlt évtizedben, de pl. rendszeresen megdöbbennek a diákok, amikor kiderül, hogy ha a 6 hónapos bankbetét kamatlába 3%, az nem azt jelenti, hogy 6 hónap múlva 3%-kal több pénzünk lesz (csak 1,5%-kal, ha a kamatadótól és az esetleges egyéb költségektől eltekintünk). A történelem tárgy kapcsán pedig ugyan rendszeresen felbukkannak gazdaságpolitikai témák, de megfelelő előkészítés nélkül hogyan értheti meg a diák pl. a 16. századi árforradalom okait, nem is beszélve az 1929-es világgazdasági válság nyitányáról, a New York-i tőzsde “összeomlásáról" (már a szó értelmezése is gondot okoz). E tárgyak kapcsán sem megkerülhető a tanári kar felkészültségének a kérdése sem, a matematikatanároknál inkább a tájékozottság, a történelemtanároknál pedig inkább a hozzá nem értés játszik szerepet, nyilván tisztelet a rengeteg kivételnek. (Egyébként ilyen speciális pedagógus továbbképzés is van már, természetesen fakultatív jelleggel).

Összegezve, jelenleg a gimnazisták inkább csak akkor tudnak behatóbban foglalkozni a témákkal, ha a rengeteg kötelező órájuk mellett valamilyen szakkörre járnak (ha biztosít ilyet az iskola).

 

A jelenlegi helyzet nem éppen rózsás

A fentiek alapján nem lehet meglepő, hogy továbbra is nagyon komoly hiányosságok fedezhetőek fel, mind a fiatalok, mind általában a lakosság pénzügyi kultúrája során.

Rendszeresen készülnek felmérések a lakosság szokásairól, itt van egy friss: A magyar fiatalok 45 százalékának semmilyen megtakarítása nincs.

A hazai lakosság jelentős része továbbra is egyik hónapról a másikra él, azaz nem rendelkezik látható megtakarítással. Egy-két jövedelem nélküli hónap és már baj van… Az tény, hogy minimálbérből nem lehet számottevő összeget félretenni, de a probléma ennél összetettebb, szociokulturális okai is vannak.

Közhely, hogy egy néhány százezer forintos televízió megvásárlását nagyságrenddel nagyobb körültekintés övezi, mint egy sokmilliós, akár hosszú évekre elnyúló pénzügyi termékbe való fejesugrást. Egyszerűen nem szeretünk a pénzzel közvetlenül foglalkozni, ha a pénzről van szó, akkor nem kezdünk el úgy ár/érték arányokon gondolkozni, vagy különböző ajánlatokat összehasonlítani, mint ahogyan azt tesszük a televíziók (telefonok) esetében.

Egyszerűen nem szoktunk hozzá, hogy a pénzzel igenis tudatosan kell foglalkozni.

Árulkodó az is, hogy egyes élelmiszerüzletek jó pár éve már nem kilónkénti árakat írnak ki a csemegepultokban, hanem azt, hogy 10 dekagramm mennyibe kerül – a magyarok számottevő része ugyanis nem tud könnyedén százalékot számítani.

És hogy hogy állunk nemzetközi összehasonlításban? Nos, hazánk régóta részt vesz a PISA-méréseken, de inkább a matematika és szövegértés felmérések szoktak nagyobb figyelmet kapni. Ugyanakkor a PISA a pénzügyi műveltséget is igyekszik mérni. Hazánk részt vett a 2016-os mérésben, itt sajnos nem szerepeltünk túl jól (30 ország között a 22. helyen végeztünk, Törökország mögött, Grúzia előtt. A következő felmérés, melyben nem vettünk részt, azt mutatja, hogy – milyen véletlen – az oktatásban általában élen járó finnek végeztek az első helyen (az észtek pedig a másodikon), a gazdaságilag kevésbé következetes dél-európai és a latin-amerikai országok inkább a mezőny második felében végeztek.

 

Mit kellene tenni a közoktatásban (és a lakossági ismeretterjesztésben) a jövőben? 

 

1. Önálló Pénzügyi ismeretek tantárgy mindenhol

A Momentum oktatási programja mélyreható változásokat javasol, ugyanakkor mivel a pénzügyi oktatás kiterjesztése halaszthatatlan feladat, ezért nem várhatunk vele az átfogó reformig, a pénzügyi ismeretek tárgyat most rögtön, a jelenleg érvényes környezetben is be kell vezetni minden iskolában kötelező tantárgyként, hogy minden diák kapjon ilyen jellegű ismeretet és főként szemléletet.

Ez azt jelenti, hogy legyen önálló és kötelező a Pénzügyi ismeretek tárgy az összes középfokú iskolatípusban, tehát a jelenleg a csak a szakgimnáziumokban tanított “Pénzügyi és vállalkozói ismeretek” tárgyat terjesszék ki a gimnáziumok és a szakiskolák felé is, egyúttal elismerve azt, hogy a pénzügyi kompetenciák ugyanolyan fontosak, mint pl. a nyelvi- vagy a digitális kompetenciák.

Amennyiben a tárgy csak fakultatív jellegű marad, akkor  – az eddigi tapasztalatok alapján  – az adott iskolatípusba járó diákok töredéke fog csak használható pénzügyi ismeretekhez jutni és a megfelelő készségek és képességek kialakulása is esetleges marad. Mindezt nem afféle elmélet, hanem a gyakorlati tapasztalat mondatja: nagyon kevés jelenleg az olyan iskola, amely a hagyományos (és főleg érettségi) tárgyak rovására tudna/akarna egy plusz tárgyat bevezetni. (A heti összesített maximális óraszám központilag is szabályozva van, de egy bizonyos szint fölé menni szabályozó nélkül is értelmetlen és kontraproduktív lenne.)

Az iskolák és a tanárok kapjanak folyamatos szakmai támogatást (képzések, hírlevelek, a tanítás során jól használható segédanyagok, stb.), azaz ne csak az adott tanárok lelkesedésére támaszkodjon a tantárgy! A pénzügyi ismereteket tanító tanárok mellett – igény szerint – vonjuk be a matematika-, a földrajz- és a történelemtanárokat is.

A tananyagok kidolgozásába az állam vonja be a pénzügyi edukáció kapcsán már bizonyított, a fenti részben említett versenyeket és más projekteket szervező nem állami szervezeteket (vállalatokat, alapítványokat) is, hiszen rengeteg tudás, tapasztalat és jó gyakorlat halmozódott fel náluk is. Ezek és más jó gyakorlatok, tananyagok legyenek könnyen és ingyenesen elérhetőek.

Emellett célszerűnek gondoljuk azt is, hogy a pénzügyi műveltség átadásának legyen valamilyen intézményesített kerete az általános iskolákban is, természetesen játékos formában. Erre vannak már – szintén fakultatívan megvalósítható – kezdeményezések.

 

2. Legyen az iskoláknak, a tanároknak nagyobb szabadságuk

A Momentum közoktatási programjának azon fontos eleme, hogy elutasítja a kerettantervek és a merev tantárgyi struktúrák kötöttségét, tulajdonképpen jól illeszkedik a jelen javaslathoz is: adjunk lehetőséget nemcsak arra, hogy az egyes iskolák a Pénzügyi ismeretek tantárgyat eltérő óraszámban taníthassák, hanem hogy a tárgyon belüli javasolt tartalmi szerkezeten is módosíthassanak, amennyiben ezt az adott tanulócsoport jellege igényli – lehet, hogy a szakiskolákban pl. a vállalkozói, a gimnáziumokban pedig inkább a tőkepiaci témák lehetnek hangsúlyosabbak, de ez tényleg legyen az adott iskola/tanár döntési joga.

Másrészt adjon a jelenleginél szélesebb lehetőséget a modern pedagógia eszköztárának az alkalmazására is, legyen szó akár projektalapú oktatásról, akár gemifikációról vagy más egyébről. Más műveltségi területek/tantárgyak kapcsán is folytatni kell a készségfejlesztés és a képességfejlesztés előnyben részesítését a hagyományos lexikális ismeretekkel szemben, a pénzügyi ismeretek kapcsán pedig ez még inkább prioritás kell, hogy legyen. A cél továbbá az, hogy a pénzügyi műveltségi terület ne csak mint egy általánosságban kiemelt fejlesztési cél jelenjen meg, hanem az elvárt ismeretek és képességek az iskolai  kimeneti követelmények között is szerepeljenek.

A modern pénzügyi ismeretek tanítását értelemszerűen aktívan kell támogatni a digitalizáció adta lehetőségekkel. 

 

3. Az állam ismerje el és ösztönözze/támogassa a magánszektor erőfeszítéseit

Ahogy korábban tárgyaltuk, az egyes állami kötődésű intézmények mellett a vállalati szektor volt az, amely eddig az egyes iskolai projektek és versenyek fő támogatója volt. Hasznos lenne, ha maga az állam amellett, hogy a szabályozói környezeten (NAT, kerettantervek) keresztül befolyásolja a pénzügyi ismeretek műveltségterület súlyát az iskolákban, a pénzügyi edukációban eddig is bizonyított piaci szereplők által szervezett projekteket támogatná is, akár azzal, hogy ezeket direkt módon ajánlja az iskoláknak, de esetenként akár logisztikai, akár közvetlen pénzügyi támogatás is hasznos lehetne.

 

Mi kellene még a jelenleginél sokrétűbb (iskolai és lakossági) pénzügyi képzés mellé?

A (közép)iskolai pénzügyi oktatás és nevelés hatékonyságát jelentősen befolyásolja sok egyéb tényező, talán még jobban, mint egyéb, megszokottabb műveltségterületek kapcsán. Talán ennél a műveltségterületnél az egyik legfontosabb, hogy a diák milyen mintákat hoz magával otthonról, milyen mintákat lát a közvetlen környezetében, és milyen magatartás- és viselkedésminták az uralkodóak a társadalomban. 

 

1. A példamutató állam szerepe

Ahogyan a szülő is fontos (a legfontosabb) minta a gyerek számára, úgy az állam is az az állampolgárok számára. Ezért bármilyen sokat fordítanánk az iskolákban pénzügyi képzésre, bármilyen sok jó gyakorlat mellett, ezek hatását nagymértékben befolyásolja az, hogy az állam milyen állampolgári magatartás- és viselkedésmintákat jutalmaz (és nem jutalmaz). Az elmúlt évtized ebből a szempontból sajnos nem túl szívderítő; számos példa volt arra, hogy az állam nem a megfontolt, előre tervező, a kockázatokat is mérlegelő állampolgári attitűdöt jutalmazta. Ilyen esetet tudunk említeni pl. a deviza alapú hitelezés, de a befektetések világa területéből is; minderre itt a terjedelem adta korlátok miatt csak utalni tudunk most.

A moral hazard, azaz az erkölcsi kockázat az Orbán-kormány idején: a végtörlesztés

Az ún. végtörlesztés a deviza alapú hitelezés történetének egyik fontos mozzanata volt 2011-12-ben.

A deviza alapú hitelezés 2004 után pörgött fel, hiszen az akkoriban nagyon magas költségvetési hiány miatt a jegybank magasan tartotta az alapkamatot, és emiatt a hitelkamatok is magasak voltak. Ezért vezették be a piacra a bankok az ún. deviza alapú hiteleket, melynek lényege az volt (sokan emlékszünk rá persze), hogy míg a hitel folyósítása és törlesztése forintban történt, addig az elszámolás deviza alapon  – és ez utóbbi miatt az ilyen típusú hitelek törlesztőrészlete a devizaárfolyam ingadozásai függvényében folyamatosan változott. A deviza (döntően svájci frank) alapú hitelek vonzereje a sokkal alacsonyabb kamatláb (és THM), és az ebből következő alacsonyabb törlesztőrészletek voltak.

portfolio.jpg
Forrás: portfolio.hu

Ahogy a fenti ábrán látszik, az az állampolgár, aki forinthitelt vett fel, magasabb törlesztőrészletet vállalt be, mint aki devizaalapon adósodott el. Cserébe a forinthitelesnek nem kellett számítania arra, hogy ingadozik a törlesztőrészlet összege. Úgy is mondhatjuk, hogy a forinthiteles a biztonságért cserébe többet fizetett, míg a devizaalapon eladósodó az alacsonyabb induló törlesztőrészletért cserébe kockázatot vállalt. És a kockázatvállalás jellemzően sokáig jól is sült el, hiszen a deviza alapú hitelesek (ezen belül a frank volt magasan a legdominánsabb) előnye egészen 2010-ig kitartott (tehát több maradt a zsebükben, mint azoknak, akik a biztos megoldást választották).

Aztán jöttek az újabb pénzügyi turbulenciák, amely miatt a frank árfolyama felrobbant, és így fordult a kocka, a frankhitelesek törlesztőrészlete az egekbe szökött, mely akkor is sokaknak fizetési nehézséget okozott volna, ha nem lett volna épp recesszió és megugró munkanélküliség. 

grafi.jpg

Az eseményeket látva az akkori kormányzat több ízben beavatkozott a hitelpiaci folyamatokba, ennek első lépése a 2011-es végtörlesztés volt.

A 2011-es végtörlesztés lényege az volt, hogy azok az adósok, akik képesek voltak rá (vagy tudtak plusz hitelt felvenni), egy összegben törleszthették az adósságukat, az állam által megszabott – a piacinál jóval alacsonyabb –  árfolyamon. Ez utóbbi meglepetésként érhette azokat, akik forinthitelt vettek fel, sokkal magasabb kamatozással, és így jóval magasabb törlesztőrészlettel, hiszen azt érezhették, hogy míg az első években a biztonságért cserébe rosszul jártak azokhoz képest, akik devizaalapon adósodtak el, most, amikor fordult a helyzet, azaz ők lettek volna előnyben, a kormányzat a deviza alapú hitelesek kockázatát  – utólag! – gyakorlatilag annullálta (persze csak azokét, akik eleve tehetősebbek, vagy legalábbis hitelképesek voltak).

Fontos leszögezni, hogy a kormányzati beavatkozás abban a helyzetben szükséges és hasznos lépés volt, hiszen a hitelek esetleges tömeges bedőlése társadalmi katasztrófával és emellett komoly makrogazdasági problémákkal járhatott volna (és sajnos járt is). Ugyanakkor az, hogy az akkori 230-240-es frankárfolyam helyett 180-as árfolyamon végtörleszthettek, mégis akaratlanul azt erősíthette a társadalomban (illetve annak a szerencsés részében, akik élni tudtak a végtörlesztéssel, azaz akik jellemzően nem a legnehezebb helyzetbe kerülők voltak), hogy ha a szándékolt vagy nem szándékolt kockázatvállalás nem jön be, akkor a végén úgyis ott lesz a jó öreg állam. Erre ráerősített az akkori (és most is gyakran felbukkanó) bank- és a spekulánsellenes retorika is, lásd pl. “A szilveszteri buli után ismét támadnak a brókerek”.

 

2. A példamutató elit szerepe

Fontos, hogy a vállalkozói elit is szolgáljon pozitív mintákkal. Az egyik elem az lenne, hogy minél több olyan sikeres vállalkozó (akár helyi) legyen, aki saját magát önerőből építette fel, rácáfolva azon tévhitekre, hogy “meggazdagodni csak tisztességtelen utakon lehet, vagy esetleg a szerencsejátékok által.”

Másrészt, a régóta stabil nyugati piaci kultúrákban jellemző, hogy az igazán gazdagok egy része viszonylag puritán életmódot folytat és/vagy rendszeresen adakozik jótékony célokra. Mindez egyfajta minta is a többi társadalmi csoport felé (melyet természetesen nem mindenki követ ott sem), azaz nem feltétlen a javak féktelen hajszolása és birtoklása jelenti a siker mércéjét, valamint hogy a sikerből származó vagyon egy részét illik a társadalom többi rétege boldogulására fordítani. Nálunk ennek sem tudott kialakulni az igazi kultúrája, tényleg kevés olyan igazán vagyonos úriember volt az elmúlt 30 évben, mint amilyen (a külföldön szocializálódott) Zwack Péter volt, és kevés olyan, saját erőből meggazdagodott mecénás van, mint amilyen Gattyán György

 

3. A legfontosabb cél

A pénzügyi ismeretek oktatásának és általában a pénzügyi kultúra emelésének össztársadalmi jelentősége van. A cél nem az, hogy egymillió bankárt vagy más pénzügyi szakembert neveljünk ki (erre ott vannak a szakirányú iskolák és egyéb képzési lehetőségek most is), hanem az, hogy a társadalom egyre nagyobb része váljon önmagukért (és persze a közösségért is) felelősséget vállaló, tudatos, hosszabb távon gondolkodó polgárrá. Akik tudatosan kezelik a pénzügyeiket; ha kell, éppen megtakarítanak, ha szükséges, éppen hitelt vesznek fel, de ez esetben gondosan kalkulálnak, és vállalják a felelősséget önmagukért. Azt is tudják, hogy az állam pénze valójában a mi pénzünk, és keményen ellenőrzik, és akár szavazatukkal büntetik az aktuális vezetést (kormányt, önkormányzatot), ha úgy ítélik meg, hogy nem felelnek meg ezeknek a szempontoknak.

Olyan hosszú távon gondolkodó társadalom lehet a minta, mint a svájci, amely pár évvel ezelőtt egy népszavazáson utasította el a minimálbér emelését, megfontolva azt, hogy ez milyen hatással lenne a svájci munkaerőpiacra és Svájc versenyképességére. Az is hasznos lenne, ha a családi vagy baráti találkozókon a pénz és akár a befektetések ugyanúgy nem lennének tabutémák, mint ahogyan nem azok pl. egyes angolszász közösségekben. 


Kárpáti István

A szerző a Momentum Mozgalom tagja, aki korábban sokáig a pénzügyi témájú oktatás különböző területein dolgozott.

Közreműködött: Jakubek Renáta és Dukán András Ferenc

 

A bejegyzés trackback címe:

https://momentum.blog.hu/api/trackback/id/tr8615806948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.