Miért a Momentum?

Körömi Attila bemutatkozó bejegyzése

2020. június 18. Momentum Mozgalom

Mindig látszik a különbség a valóban tenni akarók, és a helyezkedők között. Körömi Attila egyértelműen az előbbi kategória. Civilben sajátos nevelési igényű gyerekeket tanít, kitüntették a hajléktalanok érdekében végzett munkájáért is. Volt, hogy öt órát autózott, hogy Győri Péter mellett kampányoljon Józsefvárosban egy esélytelennek látszó előválasztáson. Olvassátok el bemutatkozó blogposztját!

Körömi Attilát itt tudjátok Facebookon követni. 2017-es bemutatkozó vlogadását pedig itt tudjátok megnézni.

koromi_attila_tettye_201907.JPG

A Momentum Küldöttgyűlése a párt június 7-i tisztújításán a hétfős elnökség egyik tagjává választott. Nagy megtiszteltetésként éltem meg ezt a bizalmat. Annak ellenére, hogy a közéletben hosszú kihagyás után 2017 óta újra aktív vagyok, annak ellenére, hogy a múltamat mindig is teljesen őszintén vállaltam, másnap éles kritikával fogadta a közvélemény a Momentum Küldöttgyűlésének döntését.

Mit keres egy volt fideszes országgyűlési képviselő a Momentum elnökségében? Mit csinált 2004 körül a Jobbikban? Miért lépett ki a Fideszből? Miért lépett be a Jobbikba, aztán miért hagyta el rövidesen azt a pártot is? Miért szavazott az Európai Unióhoz való csatlakozási szerződés kihirdetéséről rendezett szavazáson nemmel az előterjesztésre 2004. április 26-án? Ő változott, a pártok és a világ változott, esetleg mindkettő? Végül mi az, amit az elmúlt harminc évben ugyanúgy gondol?

A megválasztásommal kapcsolatban ugyan számítani lehetett némi értetlenkedésre, de ilyen vehemens fogadtatásra magam sem gondoltam. Az, hogy 2004 tavasza és 2006 eleje között segítettem a Jobbik útkeresését, már a 2018-as országgyűlési választási kampányban is diskurzus tárgya volt. Ahogy 2017-ben az akkor éppen független Magyar Nemzetben leírtam: a Fidesz elengedte a polgári Magyarország tervét. Később kiderült számomra, hogy a Jobbik sem érzi magáénak. 

Az akkori Jobbik egy kis, új párt volt, aminek akkori elnöke, Kovács Dávid a Fidesszel megértőbb irányba terelte volna az új pártot. Az én vízióm a Jobbik MDF felé terelése volt akkor, és amikor kiderült, hogy mást gondolunk a párt jövőjéről, békében elváltak az útjaink, hiába ajánlottak fel előkelő helyet egy Jobbik-MIÉP listán. Közben az is világossá vált számomra, hogy egy párton kívüli képviselő nem tud politikát csinálni.

De mi gondom volt a csatlakozási szerződés kihirdetésével? Egyrészt az uniós csatlakozás 2003. április 12-i népszavazásához kapcsolódó banális tartalmú és pénzszóró kormányzati kampány. Másrészt a csatlakozás 2004 tavaszi folyamatát jellemző, az akkori miniszterelnök egyszerre antidemokratikus és bohózatba illő javaslata: a magyar pártok egy közös listán induljanak a 2004. június 13-i európai parlamenti választáson. Hihetetlen? Pedig így volt. Mindezek ellenére sem kellett volna protestből nemmel szavaznom, vagy legalább jegyzőkönyvbe kellett volna mondanom, hogy erre a politikai klímára mondtam nemet.

Ezzel együtt a nemzetek Európájában hittem. Úgy tartottam, hogy egységes európai haderő nélkül az EU nem tud megfelelni a kihívásoknak. Félelmeim voltak azzal kapcsolatban is, hogy a csatlakozásunk hogyan érinti majd az EU új határán kívül, hazájukban kisebbségként élő magyar közösségeket. És persze a csatlakozási feltételek tekintetében is voltak kérdőjelek. Lássuk azért, hogy a Momentum tavalyi EP-választási programjának mind a kisebbségek védelme, mind a közös, EU-s szintű haderő kulcseleme volt.  

Ezenfelül a mai és a 2004-es Európai Uniót körülvevő világ össze sem hasonlítható. Nem sorolom, hogy mi minden történt azóta a klímaváltozás első számú politikai üggyé válásától Oroszország és Kína megerősödésén át a populista Donald Trump vezette Egyesült Államokig, amik külön-külön is meglehetősen nagy kihívást jelentenek az európai közösség számára. Tizenhat év alatt a nemzetek Európájától eljutottam egy mélyebb integrációt megvalósító EU-ig. 

De van itt egy hétköznapi fejlemény is.

Amikor a Momentum megjelent a nyilvánosságban, szíven ütött, hogy megérkezett a gyerekem nemzedéke. Kizárólag a Momentum miatt tértem vissza a közéletbe, mert politikai kultúraváltást hirdettek. És a jobb-bal törésvonal meghaladása a polgári attitűd képviseletének lehetőségét is jelentette számomra a Momentumon belül.

A gyerekem és a korosztálya belenőtt az Unióba. Napi szinten használják Európát. Tanulásban, munkában, egymás kultúrájának megismerésében, barátkozásban. A gyerekemen és barátain keresztül a nemzedékük engem is behúzott az Unióba, és ez jó. 

 

* * *

Úgy érzem, hogy a megválasztásom óta eltelt másfél hét elsősorban nem is az eddig írtakról szól. Nem a fideszes és a jobbikos kitérőm, vagy az uniós szavazásom mibenlétei a kérdések. Ez a diskurzus számomra inkább arról szól, hogy miközben nagyon sokan érdemi változást óhajtanak az országban, hogy legalább a kifelé vezető irányt találjuk meg ebből a gyűlöletrengetegből, aközben elismerjük-e az egyes embernek a saját változásához való jogát? Arról, hogy ha valaki, aki a rendszerváltoztatás elkötelezett híveként mélyen csalódik az elitben, és rádöbben, hogy a rendszerváltoztatás hamisságainak és hazugságainak tizennégy éve csaknem semmivé tette a reményeit, hogy sokaknak jobb lesz, mit tegyen?  

Hagyja a pokolba az egészet, vagy próbáljon meg segíteni, ahol erre egyáltalán lehetőség maradt? 

Én az utóbbit választottam. Éppen azért, mert számomra nem egy politikai és/vagy anyagi kaland volt a rendszerváltoztatás. És amikor már tényleg bezárult minden, akkor mondtam azt, hogy rendben, kilépek ebből a buborékból és visszatérek, visszahúzódom a társadalomba, hogy mérleget vonjak. Nem hozhattam volna akkor jobb döntést.

Valójában arról szóltak ezek a napok, hogy van-e joga az embernek tizenöt év alatt folyamatos önreflexiók és a civil életben való hasznos munkálkodása alapján változni, fejlődni. Demokrata voltam, demokrata vagyok, és néhány dolgot másként látok. Már nem kell karcosan sem fogalmaznom, hogy világos véleményt mondjak…

Sok mindenben ugyanakkor fikarcnyit sem változtam. Például a korrupcióval szembeni ingerküszöböm harminc éve egyetlen centit sem emelkedett. Azok közé tartozom, akiknek az empátiára, a toleranciára, a szolidaritásra épül a társadalomképe. Akik azt vallják, hogy az államnak olyan környezetet kell biztosítania minden iskolában, hogy a nehéz sorba született gyermek is önbizalomra leljen. Harminc éve meggyőződésem, hogy az átláthatóan működő állam tud igazán bizalmat építeni a hatalom és a társadalom egésze között. Nem folytatom.

Az első önkormányzati ciklusban a szociális bizottság elnökeként személyesen is részt vettem a pécsi hajléktalanellátó rendszer alapjainak lerakásában, kiépítésében. 2008-ban egy raktáráruház vezetője voltam. Közbenjárásomra a cégünk egy program keretében hajléktalan embereket is foglalkoztatott. Eltérő mértékben, de szépen megállták a helyüket a munkában. Elfogadást kaptak. Volt közöttük egy, aki csúcskomissiózó lett, önmagával is versenyzett, de elfáradt a kitartása, és egyszer csak nem jött többet. 


koromi_attila_empatia_dij_2008.JPG

A program lefutott, majd egyszer hívtak a városházáról, hogy a Támasz Alapítvány nekem adományozza az Empátia díjat, amit a város ünnepén Tasnádi Péter polgármestertől vehetek át, azaz legyek ott az ünnepségen. Nem értettem az egészet. Azért kapok díjat, mert néhány embertársam mellett kiálltam a főnökeimnél, hogy adjunk nekik esélyt? Örültem a kitüntetésnek, de nem volt jó érzés azért kiülni a színpadra, ami egy szolidáris országban természetes.

 

Körömi Attila 

A Momentum elnökségi tagja

 

A bejegyzés trackback címe:

https://momentum.blog.hu/api/trackback/id/tr8515886386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.